A remény idei zsengéi

Teremtés heti ünneplések evangélikus közösségekben – 2024.

Beszámlók a 2024. évi teremtés heti ünnepségekről

A remény zsengéi – “Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését.” (Róm 8,19) volt az idei évben a Teremtés hete kiemelt témája. Az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport felhívására több mint száz közösség regisztrálta teremtés heti rendezvényének hírét, mely önmagában is reménykeltő tény.

Az alábbiakban az evangélikus közösségekből származó ünnepi híradásokat adjuk közzé abc-sorrendben.

Isten áldása legyen a közösségeken és a közös erőfeszítésen!

Ajkai Evangélikus Egyházközség – Pablényi László írása

Teremtés hete az Ajkai Evangélikus Gyülekezetben – 2024.

Idei évben a Teremtés hete időszakában igyekeztünk egyrészt több korosztályt megszólítani, másrészről a templom falain túl lépve bizonyságot tenni. a reménységről.

Tulajdonképpen az egész őszi időszak fókuszában az állt, hogyan lehet a teremtett világot óvni, őrizni.

A Mobilitás hetében az Ajkai Önkormányzattal közösen együtt működve hirdettük meg a a „Bringázz a templomba” programot. Egy csapat lelkes gyülekezeti tag, gyerekek és felnőttek meghallva a hívást a szeptember végi istentiszteleti alkalomra kerékpárral érkeztek a város több pontjából.

A Teremtéshete alkalmából családi napot tartottunk, amelyen Császár Zsolt, a Geo-Logika vezetője, és a Madártani és természetvédelmi Egyesület tagja tartott érdekes előadást a vándor madarak életéről. Előadásában külön kitért arra, hogy ez emberi beavatkozásoknak (akármennyire is jó szándékkal történik) lehetnek súlyos ökológiai következményei. Ezért megfontoltságra intette a résztvevőket.

A családi napon, ami egybe esett az állatok világnapjával a kézműves foglalkozáson a gyermekek papírból és fonálból sünit készítettek, valamint őszi képeket alkottak. Közben a gyülekezet lelkes hitoktatói finom palacsintát sütöttek.

Vasárnap a Gyermekbibliakör alkalmával a legkisebbek árvácskát ültettek a remény szimbólumaként. Azért választottuk az árvácskát, mert a hűvösebb őszi és téli napokon is kedves sokszínű virágával reményt hoz az életünkbe. Ráadásul a magjait szétszórva mindenfelé kihajtanak a reménység zsengéi. Minden gyermek, aki részt vett az ültetésben haza is vihetett egy földlabdást virágot, azzal a feladattal, hogy otthon ültesse el, gondoskodjon róla és ez a virág emlékeztesse őt arra, hogy Isten azt a feladatot bízta ránk, hogy műveljük és őrizzük a földet. Nem volt kérdéses számunkra, hogy a virágokat helyi kistermelőtől szerezzük be.

A programsorozatot hónap negyedik vasárnapján családi istentisztelettel fogjuk lezárni, aminek a fókuszában Jób  9,8-9 alapján a teremtett világ  nagysága és sokszínűsége  fog állni.

Az istentisztelet végén a gyermekekkel és szülőkkel közösen madáretetőket fogunk kihelyezni.

***

Aszódi Evangélikus Egyházközség – Zsemberovszky Veronika írása

Teremtés hete az Aszódi Evangélikus Gyülekezetben – 2024.

A Teremtés hetére hangolódva szeptember 27-29 között az aszódi evangélikus gyülekezet presbiterei és munkatársai csendes hétvégén vettek részt. Busszal utaztunk Bodrogkeresztúrra, ahol a Betlehem Evangélikus Pihenőházban szálltunk meg. A résztvevők egy beszámoló keretében tájékoztatást kaptak a gyülekezetben folyó aktuális feladatokról/programokról (Teremtésvédelem, Godly Play a vasárnapi iskolában). Az első este egy Godly Play történet (A nagy család) adta a közös beszélgetés alapját. Elgondolkodtunk a világban elfoglalt helyünkről, Istenhez fűződő viszonyunkról, saját szerepeinkről, kilátásainkról. Inspiráló vita kerekedett a gyermekekkel való foglalkozás módszereiről a különböző korosztályok között.

Szombati napon a füzéri várba kirándultunk, majd ellátogattunk a Sárospataki Református Kollégiumba. Vasárnap istentiszteleten vettünk részt Tállyán, ahol Gerlai Pár Esperes Úr végezte az igehirdetés szolgálatát. A nap zárásaként Boldogkő várát tekintettük meg.

A Teremtés hetére meghirdetett alkalmak közül a csütörtöki női bibliakör családiasra sikeredett (4 fő), melyben valószínűleg közrejátszott az igen csapadékos időjárás. Annál többen vettek részt a pénteki „Teremtés heti zajongáson” (közel 80 gyermek), ahol megtekinthették a Palánta társulat bábelőadását, melynek témája az újjászületés volt. Az előadás megvalósulását az „Egyek legyenek” Ökumenikus Alapítvány támogatta.

A hét istentisztelettel zárult, ahol Lőrincz Csaba lelkész úr 28 konfirmandust mutatott be a gyülekezetnek.

***

Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium – Szabó Andrásné írása

Teremtés hete az Aszódi Petőfi Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumban – 2024.

Ebben a tanévben is megünnepeltük a teremtés hetét iskolánkban.  Szeptember 30. és október 4. között különféle programokat szerveztünk, amelyek reményeink szerint motiválják tanulóinkat a környezettudatos magatartásra, a teremtett világ megóvására.

Hétfőn, a hétkezdő áhítatunkon Lőrincz Csaba lelkész a teremtés hete igei mottója: „Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését.” (Róm 8,19) alapján hirdette Isten igéjét, a liturgiában az iskola tanulói is részt vettek.

Keddtől péntekig minden napra jutott több érdekes és izgalmas program. Minden osztály elültetett egy-egy fát az iskola kertjében, fotókiállítást rendeztünk Szaszki Tamás természetfotós alkotásaiból, a digitális kultúra specializáción a témához kapcsolódó  plakátokat készítettek a tanulók. A gyöngyösi Mátra Múzeumban tett látogatásunk alkalmával múzeumpedagógiai foglalkozásokon vettünk részt, ahol mindannyian sok hasznos ismerettel gazdagodhattunk.

***

Bakonytamási Evangélikus Egyházközség – Szakos Csaba írása

Teremtés hete a Bakonytamási Evangélikus Gyülekezetben – 2024.

Az idei teremtés hetében egy túrát szerveztünk a hittanosoknak csodálatos környezetünk jobb megismerése érdekében. Ehető gombákat gyűjtöttünk, róluk hallhattunk, az oltárunkra kerültek, végül grillezve elfogyasztottuk. A hittanosok nagyon sokat segítettek a vasárnapi rendezvényünk előkészítésében és a játékok lebonyolításában. Október 6-án vasárnap a hittanosok segítségével, általuk is hozott terményekkel, gyümölcsökkel és zöldségekkel feldíszítettük a templomot ünnepibe öltöztettük. 14 órakor megtartottuk az interaktív istentiszteletet.  Napunk további része a szabadban történt. A gyerekek és felnőttek célba lőhettek és íjászkodhattak.  A családi nap agapéval zárult mindent is grilleztünk, kürtöskalács készült és sütőtököt sütöttünk. Együtt fogyasztottuk el az ételkülönlegességeket a gyümölcsöket és zöldségeket is. Sokat beszélgettünk, új ismereteket szereztünk, igazi meghitt testvéri közösségben telt el a délutánunk.

***

Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség – Fülöp Mónika írása

Teremtés hete a Budapest-Fasori Evangélikus Gyülekezetben – 2024.

A Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség 2024.10.06-án hálaadó családi délelőttre várta a szülőket és gyermekeket. Tíz órakor a gyermek istentiszteleten népes gyermektömeg vette szemügyre a gyümölcsökkel és zöldségekkel megpakolt oltárt és asztalt, majd ezt követően Zsoltárok 118, 1. igevers segítségével Fülöp Mónika lelkésznő tette világossá a jelenlévők számára, mennyi mindent köszönhetünk Istennek és mi oka van annak, hogy gyümölcsöket helyeztünk a templom oltárára: „Adjatok hálát az Úrnak, mert örökké tart szeretete”.

Közös imádság után Gálos Miklós kántorunk hangzatos orgonaszavára együtt énekeltük hálaadó énekünket, majd ezután következett az örökzöld korallberkenye csemete elültetése az udvaron a télálló kaspóba a reggeli áhítatra érkező gimnazisták és a mellékbejáratot használók örömére. A kis örökzöld növény nemcsak tisztítja a levegőt, hanem szemet gyönyörködtető látvány is. Minden gyermeknek jutott egy kis feladat a kertészkedés során, kis lapátokkal és gumikesztyűkkel lehetett ugyanis a feladatot végrehajtani, a legmagasabb diák helyezte bele a csemetét a kaspóba.

A programok java azonban még mindig hátra volt, amikor is átsétáltak a gyerekek Bonnyai Zsuzska hitoktató, Berger Ildikó óvónő és Fülöp Mónika lelkész, hittanár segítségével a gyülekezeti terembe és elkezdődhetett a gyümölcsfűzér, a kókuszolajos bőrradír és a papírkutya elkészítése.

Közben a gyermekek izgatottan várták, kinek a kiállított rajza lesz a győztes, hiszen mindenki igyekezett az elmúlt hetekben a tőle telhető legszebben lerajzolni Isten teremtett világát. Naplementék, állatok és növények sorakoztak a műveken. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, de végül Magyarkúti Tóth Katalin lelkésznő vezetésével kiválasztásra kerültek a legszebb rajzok. A barkácsolást követően a templomban kaptak a gyermekek áldást, majd kihirdetésre került a győztesek nevei, akik jutalommal térhettek haza (filctollkészlet, mágneses könyvjelző és granola). Végül a legfiatalabbak osztották ki a kis faládákban sorakozó almákat a jelenlévőknek. Mind a 75 alma elfogyott.

Mindannyian örömmel emlékezünk erre a szép hálaadó délelőttre. Külön köszönet illeti Tóth Irma egyházfit az oltár díszítéséért és a gyümölcsök beszerzéséért, Hortobágyi Levente műszaki munkatársat a facsemete szállításában való közreműködéséért és Lakatos Tamásné irodavezetőt az oltárdísz dekorációjában való segítségéért, Berger Ildikót és Dr. Magyarkúti Gyula gyülekezeti tagokat a fényképek elkészítéséért. Reméljük, hogy jövőre is találkozunk ugyanitt.

***

Budavári Evangélikus Egyházközség – Péterné Mestery Rita írása

Teremtés hete a Budavári Evangélikus Gyülekezetben – 2024.

A Budavári Evangélikus Gyülekezet ifisei október 4-én délután különböző zöldségekből és gyümölcsökből limonádékat és smoothiekat készítettek a másnapi gyülekezeti rendezvényre. Szabó B. András, a gyülekezet új lelkészének beiktatási ünnepségét követő agapét megpróbáltuk környezetbarát módon megoldani.  A PET palackos és dobozos italok helyett a fiatalok készítették az innivalókat.

A munka megkezdése előtt megbeszéltük a különböző nyersanyagok származási helyét, melyik mennyire közelről vagy éppen messziről érkezett az asztalunkra. A növények mely részét lehet (és fogjuk is) komposztálni, és melyet nem szabad a különböző vegyszeres kezelések miatt. A rengeteg féle nyersanyaggal való megismerkedés után az éles konyhai eszközök balesetmentes használatával is foglalkoztunk. Ezután megkezdődött a turmixok készítése. Akik még soha életükben nem csináltak ilyet, az elején tanácstalanul álltak a különböző nyersanyagokat bámulva. Amikor látták, hogy egy-két társuk milyen gyorsan elkészült a smoothie-jával, ők is felbátorodtak. Sok finom és kreatív megoldás született.

Másnap a szeretetvendégségen bizonyára jópáran csodálkoztak, hogy nem az ilyenkor megszokott italkínálatból választhatnak, de többen lelkesen kóstolgatták a fiatalok alkotásait. Első kísérletnek úgy vélem, jól sikerült az akció. Legközelebb már még rutinosabban fogunk a feladatnak nekiállni. Az alkalomra vásárolt három darab limonádétartó pedig ezután állandó kelléke lesz a havonkénti gyülekezeti kávézásoknak és a különböző vendéglátásoknak. Hisszük, hogy kis lépések vezetnek nagy változásokhoz.

***

Csabacsűdi Evangélikus Egyházközség – Magyar-Paulik Enikő írása

Teremtés hete a Csabacsűdi Evangélikus Egyházközségben – 2024.

Az Alföldön, mint tudjuk a földművelés, gazdálkodás, állattartás nem csak munka, hanem kisebb városokban, falvakban a hétköznapok része. Hiszen sokan otthon a kertben termelnek zöldségeket, gyümölcsöket és sokan tartanak otthon haszonállatokat. Ebből kifolyólag az Aratási hálaadó istentiszteletnek ezen a környéken mélyebb a tartalma. Ráadásul falunk ebben az évben 100 éves évfordulója kapcsán igyekeztünk minél több kisebb-nagyobb helyi termelőt megszólítani. Az ünnepi, hálaadó istentiszteletünkön kenyérszentelés is történt, ami után egy közös ebéddel kedveskedett gyülekezetünk a résztvevőknek. Nagy öröm, hogy sokan megjelentek és együtt adhattunk hálát Istennek a gondoskodásáért.

***

Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség – Breuer Katalin írása

Teremtés hete a Csillaghegyi Evangélikus Gyülekezetben – 2024.

A Teremtés hetén egy jól sikerült “Madárbarát kert” elnevezésű programot szerveztünk a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség békásmegyeri otthonában. 

Először a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oktatási koordinátora Miklós-Bóta Edit tartott egy vetítéssel egybekötött szórakoztató előadást a kertjeinkben élő madarakról és szükséges segítésükről a téli időszakokban. Ezt követően madárodút és etetőt szereltünk fel a templomkertben majd egy kis uzsonnára láttuk vendégül az érdeklődőket. A közel kétórás programra gyermekek és felnőtt érdeklődők is eljöttek.  Nagyon jó hangulatban telt el az idő. Különösen annak örültünk, hogy a gyermekek valóban nagyon kíváncsiak és lelkesek voltak, és meglepetést okozott az is, hogy már eleve sok-sok ismerettel érkeztek az összejövetelre.

***

Csömöri Rózsakert Evangélikus Óvoda – Trajtlerné Erdélyi Csilla írása

Teremtés hete a Csömöri Rózsakert Evangélikus Óvodában – 2024.

A Csömöri Rózsakert Evangélikus Óvoda a Teremtés hetére készülve az óvodásokkal különféle alkotásokat készítettek. A gyerekek alkotásaiból csoportonként egy-két parafatáblát díszítettünk fel. A gyerekek különféle gyümölcsöket, virágokat, növényeket készítettek különféle anyagokból és különböző technikákkal.

Az óvodában a hittan foglalkozásokon a hittanoktató segítségével a teremtéstörténetet dolgozták fel. Megtanulták a „Ki teremtette ezt a világot…” című éneket is. A csoportokban az óvodapedagógusok segítségével a „Csendes percek” alkalmain imádkoztunk az Isten által teremtett világért, benne az emberekért, az állatokért, a növényekért. Különösen figyeltünk ezekben a hetekben a fenntarthatóságra: takarékosan bántunk a vízzel, az étellel. Három csoportunk is sütött süteményt a gyülekezetünk szórványában, a Kistarcsán található szeretetotthon lakói számára.

A templomunkban hálaadó istentiszteletet tartottunk a Teremtés hete alkalmából, ahol lelkészünk, a dolgozóink, az óvodások és a szüleik is részt vettek. Ezen az alkalmon a templomunk falára feltettük a csoportok által készített alkotásokat. Az oltárt feldíszítettük virággal, kenyérrel, gyümölcsökkel. Az igehirdetés előtt és után a gyerekek énekelték a „Kimegy a magvető…” című éneket és hálaadó imádságot mondtak. Az istentisztelet végén a gyerekeket és a szülőket megkínáltuk az oltárról vett gyümölccsel és kenyérrel.

***

Csővári Evangélikus Egyházközség – Penci Evangélikus Leányegyházközség – ifj. Czöndör István írása

Teremtés hete a Csővári és Penci Evangélikus Gyülekezetekben – 2024.

A Penci Evangélikus Leányegyházközség 2024. október 6-án vasárnap délelőtt tartotta a Teremtésvédelmi és aratási hálaadó istentiszteletét a penci Lingvay pincészet teraszán, a Zsobrák dűlőben. Az istentiszteletet a Cserhát lankái között, gyönyörű őszi természeti környezetben tarthattuk, melyen hálát adhattunk a teremtett világért. A terményekkel gazdagon feldíszített oltár bősége és szépsége hálaadásra indította a csaknem ötven részvevőt. A hegyet megmászva hoztuk Isten jelenlétébe örömeinket és mulasztásainkat. A hely szépsége, a távlatok ködössége azt éreztette velünk, mintha egy másik országban lennénk: Isten országában. Az istentisztelet úrvacsorai közösséggel és az októberben születettek köszöntésével zárult.

***

Dombóvári Cséry Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Lehőcz Szabina írása

Teremtés hete a Dombóvári Csery Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI-ban – 2024.

Intézményünk célja az volt, hogy az iskola közösségeit – diákok, hozzátartozók, pedagógusok- össze hozza, családias hangulat megteremtésével még jobb és összetartóbb közösséggé kovácsolja, mindezt evangélikus szellemiségben. A másik célja a természet közeli értékek felismerése, a bennük rejlő szépség megtalálása. A természet adta alapanyagok felhasználásával és a családok közreműködésével alkotások készítése.

Az időjárás sajnos nem volt túl kegyes hozzánk, így rendezvényünket iskolán belül rendeztük meg. Mivel az előrejelzések már a hét közepe felé eldöntötté tették számunkra a rendezvény helyszíni lebonyolítását, így a zöld növény ültetését pár nappal a Családi délutánunk előtt megtartottuk.

A célunk teljes mértékben megvalósult. A program keretében az intézmény biztosított sportolási lehetőséget, vegyes csapatok (diákok-szülők-pedagógusok) részére, betekintési lehetőséget/óralátogatásokat az Alapfokú Művészeti Iskola tanóráira. Igyekeztünk kihasználni a természet adta lehetőségeket, a figyelmet annak megóvására kihangsúlyozva.

A délután folyamán szerettünk volna rávilágítani játékos és kötetlen, jókedvű feladatokkal, hogy a természet mekkora kincs és hogy mennyi mindent tud biztosítani számunkra. Ahhoz viszont, hogy kaphassunk, adnunk is tudni kell. Mi ültetéssel fejeztük ki mindezt. A termény, amiből kézműves foglalkozás keretén belül szebbnél szebb műveket készítettünk, mind a minket körülvevő növények ajándéka. Örökös Öko-iskola révén kitűzött célunk megóvni és segíteni a környezetet. Iskolánk udvarának környezetét újabb szép bokrokkal ajándékoztuk meg. Alsó tagozatos tanulóinkkal rajzos alkotásokkal mondtunk Istennek hálát a termés ajándékaiért.

***

Dunakeszi Evangélikus Egyházközség – dr. Petriné Chikán Katalin írása

Teremtés hete a Dunakeszi Evangélikus Gyülekezetben – 2024.

2024. szeptember 29-én családi istentiszteletet tartottak a dunakeszi evangélikusok, amelyen szépen feldíszített oltár várta az érkezőket, akik saját adományaikat is feltehették a meglévő termények mellé. A már szokás szerint megszervezett Teremtés ünnepeként megtartott istentisztelet mindenki számára hálát jelentett: kinek azért, mert ekkor keresztelték meg a gyermekét, ezen a vasárnapon, kinek pedig azért, mert sokféle szolgálati lehetőség közül lehetett választani, hogy az istentisztelet megvalósuljon. A templom is megtelt, és mindenki egy-egy részfeladatot választhatott magának a haladó konfirmandus csoport és a presbiteri közösség tagjai közül. Legemlékezetesebb kép bennünk az marad, hogy Isten érleli a lelki gyümölcseinket, Nélküle csupán éretlenek maradnánk. Bár senki sem tett éretlen gyümölcsöt az oltárra, mégis szívünkbe nézve megvizsgáltuk magunkat, és ezért még hálásabbakká váltunk Isten bűnbocsátó kegyelme iránt. Kicsik és nagyok is értették az üzenetet, és azt, hogy hit és cselekedetek összetartoznak, mint ezen az őszi hálaadó, családi, tanévnyitó és zöld istentiszteleten.

A technikai okokból elmaradt zöld szombatot egy héttel később pótolták a gyülekezeti tagok, és önkéntességre buzdítottak mindenkit, hogy a templomkert fái is szépek és biztonságosak lehessenek. Nemcsak a férfitestvérek, hanem nők és lányok is jeleskedtek a faápolás, pakolás, kertszépítés munkálataiban. Egész napos, kemény fizikai munkán vagyunk túl! Hála a kapott erőért, az időjárásért és azoknak az önkénteseknek a munkáért, ami nélkül nem készültünk volna el ilyen gyorsan! Most már a dunakeszi templomkert is mesélhetne, ha tudna, erről az igeversről: “Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.” (Zsolt 1,3)

***

Dunaújváros – Kisapostag Társult Evangélikus Egyházközség – Stermeczki András írása

Teremtés hete a Dunaújvárosi és Kisapostagi Evangélikus Gyülekezetekben – 2024.

A Dunaújváros-Kisapostagi Társult Evangélikus Egyházközségben meghirdetett Teremtés Hete című program valóban egy egész héten keresztül zajlott. Az első alkalom 2024 október 6-án a Kisapostagi Evangélikus Templomban volt, ahol az istentiszteleten kiállítás volt és az oltárra, valamint az oltár elé hozott terményekkel és gyümölcsökkel adtunk hálát a Teremtőnek. Majd aznap délután ugyanitt családi istentisztelet keretében a Teremtés hat napját dolgoztuk fel a gyerekekkel és szüleikkel és átmentünk a templomba, ahol megcsodáltuk a „terített” oltárt a gyümölcsökkel és elfogyasztottuk azokat.

Szintén Kisapostagon október 9-én az evangélikus temetőkertet takarítottuk ki és a sírokat veszélyezetető fákat vágtuk ki.

A Teremtés Heti rendezvény október 12-én Dunaújvárosban folytatódott. Itt is a templomkertet vettük kezelésbe. Volt, aki füvet nyírt, míg mások sövényt, valamint a kidőlt és elöregedett fákat aprítottuk és kezeltük. A munkában az ifjúság is aktív szerepet játszott. Másnap, vasárnap folytatódott az alkalom. Teremtés Heti istentisztelettel Dunaújvárosban zárult a hét, ahol szintén a vásárolt és hozott termények és gyümölcsök díszítették az oltárt, valamint Noé történetének textusából kiindulva egy az oltár fölé feszített hajó mackóval…

***

Evangélikus Középiskolai Kollégium (Budapest, Rózsák tere) – Gubik Katalin írása

Teremtés hete a budapesti Evangélikus Középiskolai Kollégiumban – 2024.

A városi betondzsungelt magunk mögött hagyva kollégiumunk október 2-án kapcsolódott be az Evangélikus Egyház által meghirdetett Teremtés Hete programsorozatba. Eredetileg egy 7 km-es túrát terveztünk a Pilis-hegység szívébe, amiből az ideális kirándulóidő és a diákok lelkesedése okán – az 534 méteres szintkülönbség ellenére végül 10 km lett. Útvonalunk fővonulatát az Ezüst-hegy, a Nagy-Kevély és a Kis-Kevély alkották, melyek mészkőszirtjei és dolomitsziklái messziről uralják a tájat. A hegycsoport nagy része védett természetvédelmi terület, a Duna–Ipoly Nemzeti Park része.

Amint megérkeztünk Sadove-ba és megtettük az első lépéseket, megcsapott bennünket a friss erdei levegő. Itt már nem a WI-FI-hez, hanem a fákhoz, növényekhez akartunk kapcsolódni, és persze egymáshoz is. Vidám beszélgetésekkel, nevetgélve indultunk neki a túrának, de ahogy az út egyre meredekebb lett, a tréfák lassan elhalkultak, a természet csendje kezdett teret hódítani, mintegy meghívást nyújtva az elmélyülésre. A városi zajhoz szokott gyerekek egy szokatlan, de kellemes, megnyugtató csendet éltek meg, mobiltelefont csak fotózásra használtak.

A hosszú kaptató után a hegytetőn kifújtuk magunkat, ellazultunk, megettük a kolis szendvicsünket és csak gyönyörködtünk a kilátásban. Hálásak voltunk, hogy milyen jó időt fogtunk ki. Utána bogarásztunk, gombáztunk, sziklát másztunk és le is kellett jönnünk a hegyről. A tanulók nem tudták, hogy lovaglás is lesz a programban, jó volt nekik meglepetést szerezni a kimerítő túra után. Mókás és egyáltalán nem volt könnyűnek mondható felpattanni a lovak hátára. A budakalászi Péntek tanyán nyílt erre lehetőség, ahol a kedves házigazdák – Kriszti és Sándor – még pónikat, komondorokat és teheneket is mutattak nekünk, amiket nem győztünk simogatni.

A nap méltó lezárásaként a Country Tanya étteremben közösen megvacsoráztunk. Palacsinta evés közben pihegve pedig azon járt az eszünk, hogy vajon hogyan fogunk tudni felkelni az asztaltól és visszatéblábolni a kollégiumba. De azért megoldottuk.

Minden résztvevő nevében köszönetünket szeretnénk kifejezni Kecskemétiné Szilvási Zsuzsanna igazgatónknak, aki minden évben támogat bennünket abban, hogy szép, maradandó élményeket adjunk a nálunk lakó gyerekeknek. Köszönjük az Evangélikus Egyháznak az ilyen nagyszerű kezdeményezéseket. Köszönjük Speer Balázs munkatársunknak, hogy a kollégium minibuszával elvitt bennünket a túránk kiindulási pontjához, Sadove-ba. Az úticsomag összeállítását pedig a konyhán dolgozó kollégáinknak köszönjük.

***

Győrsági Evangélikus Egyházközség – Pongráczné Győri Boglárka írása

Teremtés hete a Győrsági Evangélikus Gyülekezetben – 2024.

Azt gondolom, hogy a Teremtés heti programoknak az egyik legfontosabb célja, hogy felhívja a figyelmet az Isten irántunk viselt gondoskodására és hogy hogyan lehet ezt a fajta gondoskodást meghálálni. A Győrsági Evangélikus Gyülekezetben lévőknek is fontos, hogy legyen helye és ideje annak, hogy köszönetet mondjunk a Teremtőnek, így október 6-án Hálaadó istentiszteletet tartottunk. Az előzetes elképzelések szerint kültéri istentisztelet lett volna, de az előtte lévő napok időjárása miatt inkább a beltér mellett döntöttünk, de ami mégiscsak ünnepivé tette ezt az alkalmat (és a mi a beltér felé is húzott a döntésünkben), hogy hosszú idő után ismét keresztelésre került sor a gyülekezetben. Megható volt látni a szebbnél szebb terményeket az oltáron és körülötte, és mindezek mellett egy kis életet is ott tarthatott a kezében a boldog édesanya és édesapa.

A hála mellett a fenntartható jövő is szerepet kapott a Teremtés hete kapcsán. A nyár folyamán kettő, most ősszel pedig a maradék három tuja kivágásra került a templomkertben – ebben a helyi, nem gyülekezethez tartozó emberek is a segítségünkre voltak. Ezeket azért kellett megtenni, mert a tuja betegség már mindegyik növényt megtámadta.

A helyükre olyan növényeket választottunk, melyek esztétikailag is beleillenek a templom előtti virágos kertbe. A megvásárolt virágok között lett törpe gyöngyvirágcserje, örökzöld mirtuszlonc, nyári orgona, kis meténg és kúszó madárbirs. A reménységünk az, hogy mind a törpe bokrok, mind a kicsivel magasabbra növő bokrok a templom oldalában szép összhangot fognak alkotni.

Kicsiny gyülekezetünkben jó volt megtapasztalni e programok kapcsán az összefogást, és azt, hogy nem lehet elégszer megköszönni Istennek a mindennapi jelenlétét és gondoskodását.

***

Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola és Óvoda – Szücs Gábor írása

Teremtés hete a pápai Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola és Óvodában – 2024.

A Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola és Óvoda gazdag programsorozatot valósított meg a Teremtés hetében. Többéves hagyománya van ennek az intézményben, ahol a pedagógusok arra törekszenek, hogy a lelki tartalom találkozzon a gyermekek életkori sajátosságaival.

Teremtés és remény. E két gondolat alapján tevékenykedtek a tanulók. A környezeti nevelés jegyében virágültetésre, papírgyűjtésre, szemétszedésre került sor az iskolában, faültetésre az óvodában.

A közösségépítést és testi nevelést szolgálta a táncház, továbbá az a kerékpártúra, amelynek célállomása egy szomszédos falu, Adásztevel református temploma volt.

Nagy élményt jelentett a tanulóknak a „Remény zsengéi” imaösvény, mert a gyerekek egyszerű jelképes cselekedetek, igék és imák segítségével érezhették meg a teremtés csodáját és saját felelősségüket is.

A programsorozatban bemutatkozott az iskolában a Máltai Szeretetszolgálat Pápai Támogató Szolgálata, akik beszéltek a szervezet történetéről és jelenlegi működéséről. Az előadást személyes történetek és kisfilmek színesítették.

Sor került iskolások és óvodások találkozására is. Ez nem mindennapos esemény, hiszen az iskola a történelmi hangulatú belvárosban található, az óvoda pedig tőle közel két kilométerre, zöldövezetben a város szélén. A találkozások során közös éneklés valósult meg az iskolában, a teremtéstörténet megjelenítése pedig az óvodában.

A teremtés hete ünnepi istentisztelettel zárult, amelyen az iskola 2. osztályos tanulói verses, énekes összeállításban fejezték ki a remény gondolatát, igét hirdetett Pablényi Edina iskolalelkész.

A teremtés heti programsorozat jól illeszkedett az intézmény 2024/25. tanévre választott vezérlő gondolatához, amely egy Ézsiás könyvéből választott igével szintén a remény: „A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja ki, hűen hirdeti a törvényt.” Ézs 42, 3

***

Kemeneshőgyész – Magyargencsi Társult Evangélikus Egyházközség – Pethő Judit írása

Teremtés hete a Kemeneshőgyészi és Magyargencsi Evangélikus Gyülekezetekben – 2024.

Vissza a természetbe: tereprendezést szerveztünk a kemeneshőgyészi evangélikus templom udvarán az átmeneti istentiszteleti sátorhelyünk kialakításához, mivel életveszélyes állapot miatt be kellett zárnunk a templomunkat. A gyülekezet közös összefogásban kertészkedett ezen a napon. Elbontottuk a korábban már szétdőlt keretű magaságyásokat, amik a leendő sátor helyén voltak. Kivágtunk olyan vékony fákat, amik hajtásról nőttek vadon, valamint olyan fákat is, amik túl közel voltak a templomhoz és a szakemberek szerint nem maradhattak ott. Megmetszettünk olyan bokrokat, amik elvadultak és belógtak a sátorhoz szükséges területre. Az ágyásokból kimentettük az ott lévő virágokat és palántákat, hogy máshová ültethessük őket.

***

Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum – Rákóczi Andrea írása

Teremtés hete a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskolában – 2024.

Iskolánk első alkalommal csatlakozott a Teremtés hete rendezvényhez. A témahét programjaiba az alsó tagozatos diákokat vontuk be. A programok összeállításánál fő célunk volt, hogy rámutassunk a gyerekeknek a környezetvédelem fontosságára, a fenntarthatóságra, hogy a gyerekek maguk is tudnak tenni azért, hogy a teremtett világunk minél tovább fennmaradjon.

Hétfőn egy környezetvédelemmel kapcsolatos mesét olvastunk a diákoknak Az erdő védelme címmel, majd beszélgettünk a környezetvédelem fontosságáról, és arról, hogy mi magunk mit tehetünk az erdők és Földünk védelméért.

A keddi napot iskolalelkészünk, Marcsi néni teremtésvédelmi áhítata nyitotta meg. A répa mesével hangolódtunk az áhítat témájára. Ez a mese arról tanította a gyerekeket, hogy egy célt egyedül nem mindig lehet elérni, de ha összefogunk, akkor sikerülhet. Ahogy a répa mesében, mi is összefoghatunk és eldönthetjük, hogy milyen iskolában, milyen városban szeretnénk élni. Rajtunk áll mindez, ezért a héten a gyerekek megpróbáltak tudatosan Isten fiai és lányai lenni, akik segítik a teremtett világot olyanná válni, amilyennek Isten megálmodta. A gyerekek hallhattak arról, hogy minden, amit Isten megteremtett, az tökéletes, hibátlan volt, de sajnos az emberek elhanyagolták, pusztítják ma is ezt a világot. Isten nekünk adta a felelősséget, hogy vigyázzunk erre a világra. A gyerekek néhány kérdés mentén elgondolkodhattak, hogy vajon ők mire lennének képesek azért, hogy a teremtett világunk minél tovább fennmaradjon: Vajon Te tudsz-e erőt, energiát sem sajnálva, akár lemondva dolgokról élni, hogy a világ szebb legyen? Tudsz-e időt szánni arra, hogy szebbé tedd a környezetedet? Tudsz-e szeretettel lenni az állatok és embertársaid felé? Képes vagy-e 15 perccel korábban felkelni, hogy autó helyett kerékpárral vagy gyalog menj az iskolába? Hogy bánsz azokkal, akik körülötted vannak, odafigyelsz-e rájuk?

Ezután egy új dalt is tanultak a gyerekek Új háladal címmel, majd egy imádsággal zárult a teremtés heti áhítatunk, ahol kértük Istent, hogy a szeretetének erejével segítsen minket, hogy a világnak védelmezői, ne kifosztói legyünk. Ugyanezen a napon délután rajzot készítettek a gyerekek a hétfőn hallott környezetvédelmi meséről. A rajzokból kiállítást rendeztünk az aulában, ahol hetekig megcsodálhatják egymás alkotásait a gyerekek.

Szerdán a város imaházai és templomai környékén és az odavezető úton gyűjtötték a hulladékot a szorgos kis kezek. Szerencsére elmondhatjuk, hogy tiszta városban élünk, hiszen nem teltek meg a szemétgyűjtő zsákjaink. Ettől függetlenül környezetünk tisztántartásának fontossága, üzenete eljutott a diákjainkhoz.

Csütörtökön egy almafát ültettünk el az iskola udvarán. Az ültetési munkálatokat nagy örömmel végezték a gyerekek. Ez is egy jó alkalom volt arra, hogy tudatosodjon a gyerekekben a környezetünkért való felelős viselkedés.

Pénteken a tudatos közlekedés jegyében, aki kerékpárral vagy rollerrel érkezett az iskolába, egy mindenmentes rizsszelettel jutalmaztuk.

Hétvégi szorgalmi feladatként diákjaink böjtölhetnek a békéért. (Pl: internet, édesség megvonás, stb…)

Úgy gondolom, hogy ez egy tartalmas, edukatív hét volt, amikor a gyerekek tanulhattak a fenntarthatóságról, illetve ők maguk tehettek is a környezetük védelméért. Ha a felnövekvő nemzedék tagjai a helyes életvitel ismeretében lépnek ki az iskolából, akkor talán van esélyünk a Föld megmentésére, a fenntartható fejlődésre.

Teremtés hete a Kiskőrösi Petőfi Sándor Általános Iskolában – 2024.

***

Kőszegi Evangélikus Egyházközség – Baranyay Csaba írása

Teremtés hete a Kőszegi Evangélikus Gyülekezetben – 2024.

Október 6-án, vasárnap a családi istentisztelet keretében bakancsos istentiszteletet tartottunk a gyülekezetünkben.

10.30-kor találkoztunk a gyülekezeti háznál, melynek kertjében fát ültettettünk, majd az evangélikus középiskola tankertjébe sétáltunk ki, ahol a Teremtés hetéhez kapcsolódó imaösvényt jártuk végig. Imádsággal, énekléssel, majd kötetlen beszélgetéssel, illetve szőlő- és almakóstolással folytatódott az alkalom a “Teki” tankertjében.

Ezen a vasárnapon a 9 órai templomi istentisztelet is őszi hálaadó alkalom volt.

Teremtés hete a Kőszegi Evangélikus Egyházközségben – 2024. (Fotó: Kató Zsuzsa)

***

Lackner Aladár Evangélikus Szeretetszolgálat – Pintér Györgyi írása

Teremtés hete a Lackner Aladár Evangélikus Szeretetszolgálat intézményeiben – 2024.

A Lackner Aladár Evangélikus Szeretetszolgálat idén másodszor szervezte meg a Teremtés Hete helyi programjait. Már szeptember elejétől készültünk az eseményekre. Idén Gyönk mellett Értény és Nagykónyi bentlakásos intézményeit is bevontuk a programba. A Teremtés Hetében ünnepeltük az Idősek Világnapját október elsején egy nagyon sokszínű, 12 szereplős Operettgálával. Az idősek otthonain túl három település idősek nappali intézményeiből is helyet foglaltak a nézőtéren.

8 terápiás munkatárs szervezte a programokat, melyek változatosan követték egymást nyolc helyszínen: Színezés zajlott a teremtéstörténetről: kiosztottunk 13 féle színezőt, de lehetett spontán is rajzolni. Mindenki megtalálta a kedvére való kreatív lehetőséget. Az ételismertetők – kóstolók voltak a másik 8 helyszínre kiterjedő programjaink: Az alábbi kóstolt ételekről adtunk ismertetést: – tengeri halak, köles és kölesgolyó,  mandula és mandulatej, zab és zabrudi. 150 idős és hajléktalan személy bevonása történt meg. Az Ég íze: Magasan termő mandulafa – Mandulatej. Föld íze: Köles és zab: kölesgolyók és két féle ízű zabrudi kóstolása. Víz ízei: tengeri panírozott halrudacskákat kóstoltunk. Különleges alkalom volt a kóstoló a napi foglalkozásokhoz képest, és sikeresek voltak!

6 épületben zajlottak Istentiszteletek a Teremtés Hetében Gyönkön. Az ellátottak érdeklődésével kísérve a hét 4 napján át hétfőtől csütörtökig. Varga Diána intézményi lelkészünk tartotta 6 lakóközösségnek az alkalmakat, melyek prédikációiban felhasználta a “A remény zsengéi” kiadvány részleteit is.

***

Luther Márton Evangélikus Kollégium, Nyíregyháza – Gazdag Tibor Attila írása

Teremtés hete a nyíregyházi Luther Márton Evangélikus Kollégiumban – 2024.

Kollégiumunk már második alkalommal vett részt a Teremtés hetén. Tanulóink szívesen vesznek részt olyan kezdeményezésekben, melyen a környezetünk szépítése, védelme van a fókuszban. Ebben a tanévben egyetemi előadót hívtunk a Nyíregyházi Egyetemről, Dr. Kiss Ferenc egyetemi tanár úr személyében, aki a tavalyi tanévhez hasonlóan rendkívül érdekes, izgalmas figyelemfelkeltő előadást tartott szeptember 30-án a diákság számára. Az előadás ezúttal a Fenntarthatóság aktuális kérdései címet viselte. Itt a globális, Földünket érintő kérdések voltak a középpontban. Ezen kívül kollégiumunk környezetét tovább építettük, szépítettük. Környezetvédelmi szakkörös tanulóink kaspókba virághagymákat ültettek, melyek reménységünk szerint tavasszal tovább fogják szépíteni a kollégium udvarát.

***

Nagycserkeszi Evangélikus Egyházközség – Lukács Máté András írása

Teremtés hete a Nagycserkeszi és Nyírszőlősi Evangélikus Gyülekezetekben – 2024.

A Nagycserkeszi Evangélikus Egyházközségben, a Nagycserkeszi és Nyírszőlősi Gyülekezetekben is tartottunk programokat a Teremtés hete kapcsán.

Nagycserkeszen ökokézműveskedéssel, imaösvénnyel, és Nordic Walking bemutatóval ünnepeltünk. Az ökokézműveskedésen éneklés, a környezet védelem fontosságára figyelmet felhívó történet, valamint egy rövid áhítat után WC-papír gurikákból készítettünk tolltartókat a gyerekekkel. Az alkalommal párhuzamosan végig lehet menni a templomban a Teremtés heti füzet alapján készített ima ösvényen. Az aratási-hálaadó Istentisztelet után Dr. Pintye-Lukács Erzsébet tartott Nordic Walking bemutatót, felhívva a figyelmet a testmozgás fontosságára.

Nyírszőlősön imaösvényt, sövényültetést és kertrendezést tartottunk. Az imaösvényen a Biblia óra előtt közösen mentünk végig a testvérekkel. A sövényültetésen és a kertrendezésen 40 db babérmeggy csemetét ültettünk a templom kerítése mellé. Az eseményen a gyerekek kézműveskedtek, társasjátékoztak, énekeltek. A kemény munkához a közös ebéd adott erőt.

Köszönjük Isten áldást, hogy megtarthattuk a programokat, hogy együtt figyelhettünk a teremtett világunk védelmére!

***

Nagyvelegi Evangélikus Egyházközség – Szemerei Benjamin írása

Teremtés hete a Nagyvelegi Evangélikus Gyülekezetben – 2024.

Szeptember 28. – kertrendezés, takarítás: Gyülekezetünk már hagyományosnak mondható őszi kertrendezésére idén az eső ellenére is 10-en érkeztek. Számtalan feladatot el tudtunk végezni. Templomunk mögött korábban két korábban kivágott veszélyes hárs elnyomta az odaültetett meggyfákat. Sikerült a járdaszegélyeket feltölteni földdel, mert már balesetveszélyes volt a szintkülönbség. A gyülekezeti termünket a vizes blokkal együtt kitakarítottuk.

Október 2. – faültetés: ezen a napon nem volt hozzánk kegyes az időjárás. Szakadó eső volt a meghirdetett parkosításra. A minimális célunk az volt, hogy három fát ültessünk a kastélyunk udvarára. Nyáron a hatalmas és forró zöldterületen reményeink szerint ezek a fák idővel kellemes árnyékot biztosítanak majd az ide érkező táborozóknak, sátrazóknak. Az alkalmon szerény létszámmal voltunk jelen, összesen hárman, de annál nagyobb volt az öröm, amikor a munkát elvégeztük.

Október 3. – állatvédelmi előadás: Gyülekezeti hittanóráinkon elérkeztünk a teremtés 5. napjához, amelyen Isten megalkotta a vízi élővilágot és a madarakat. Ezutóbbi kiemelten is csodálatos állatvilág számunkra, hiszen a templomkertünk kiváló élőhelyül szolgál egyes madárfajoknak. Hogy hogyan óvjuk őket és mit tehetünk értük, arról beszélt nekünk Horváth Csaba, akinek az élethivatása a teremtett világ védelme. Rendhagyó hittanóránkra Csaba, néhány odút is hozott magával, amelyet kihelyezünk majd a templomkertben. Csaba a gyöngybaglyokért felel Fejér megyében, akik a kihalás szélén álnak. Megállapodtunk Csabával abban is, hogy gyülekezetünk is szerepet vállal az Ő munkájában. Templomunk tornyában egy bagolyládát fogunk elhelyezni. A remény zsengéje ez a megmozdulás, hiszen várhatjuk, hogy majd beköltöznek a gyöngybaglyok és az élet Isten vezetésével utat tör magának nem csak lent a templomban, de egészen a toronyban is.

Október 6. – hálaadó istentisztelet: A Teremtés hete zárásaként hálaadó istentiszteletet tartottunk, melyen feldíszítettük az oltárt. A különlegessége a gyümölcsöknek, zöldségeknek és az abból készült lecsónak, lekvárnak, hogy minden a templomunk kertjében termett, vagy abból készült. A gyülekezeti tagok a kivonulásnál elvihettek egyet az almás kosárból. Így adtunk hálát Nagyvelegen, mindenért, amelyet az Úr adott nekünk! Otthonért, földért, gyümölcsökért, ételért és az örök életért.

***

Pestszentimrei Evangélikus Egyházközség – Horváth-Csitári Boglárka írása

Teremtés hete a Pestszentimrei Evangélikus Gyülekezetben – 2024.

A Pestszentimrei Evangélikus Gyülekezet 2024. szeptember 29-én tartotta teremtés heti hálaadó istentiszteletét. A nap egy családi istentisztelettel kezdődött, ahol a teremtés története mentén beszélgettünk a gyerekekkel a Teremtő Isten gondviseléséről és adtunk hálát érte.

Az istentisztelet után minden család kapott egy kerámia kaspót és minden családtag választhatott egy virágot, amit aztán közösen ültettek el. Ezeket a szép növénykompozíciókat ki-ki hazavihette.

A virágültetés után a gyerekek és felnőttek együtt készítették el az ebédet. Miközben főtt a paprikáskrumpli együtt társasjátékoztunk, majd közösen fogyasztottuk el az ebédet.

Öröm számunkra, hogy megvalósulhatott ez a nap, és hogy mindenki haza tudott vinni egy darabka természetet, ami emlékeztet bennünket Istenhez való tartozásunkra és hogy a teremtettségünk ajándék, amit óvni, védeni kell.

Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola

Photo by Dingzeyu Li on Unsplash

A Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola Milyen új Édenkertet várunk? címmel hirdetett irodalmi pályázatot felső tagozatos tanulók részére a Teremtés hete alkalmából. A pályázatra beérkezett díjazott alkotásokat külön oldalon tettük közzé. Szeretettel gratulálunk a tanulóknak a szép alkotásokhoz és eredményekhez! Jó olvasgatást kívánunk minden érdeklődőnek!

***

Répcelak-Csánigi Evangélikus Egyházközség – Baranyay Bence írása

Teremtés hete a Répcelak-Csánigi Evangélikus Gyülekezetben – 2024.

A Répcelak-Csánigi Evangélikus Egyházközségben az „Remény zsengéi” tematikát a hétközi alkalmainkon dolgoztuk fel. A hagyományos gesztenye figura készítésen felül, hétközi áhítaton és bibliaórán ismertük meg a témát kibontó igét (Róm 8,19-25), utóbbi csoportban részletesen is foglalkoztunk a füzetben található gondolatébresztő, felelősségre hívó anyaggal.

Az idei esztendőben, gyülekezetünkben a fiatalokra koncentráltunk, ezért két ifjúsági órát is rászántunk arra, hogy a Teremtés hetével foglalkozzunk, természettel kapcsolatos társasjátékokkal játszottunk és beszélgettünk reménységről, a keresztény gyülekezetek és hívő emberek felelősségéről. Az alkalom szeretetvendégséggel zárult. Gyülekezeti tagjaink elmondása szerint a hétközi alkalmak valódi felkészülést jelentettek a vasárnapi hálaadó istentiszteletre, mely során a Teremtés hetének imádságát imádkozva, igehallgató és úrvacsorai közösségben, a feldíszített oltár előtt dicsértük Teremtő Urunkat.

***

Soproni Evangélikus Egyházközség – Csoboth Judit írása

Teremtés hete a Soproni Evangélikus Gyülekezetben – 2024.

Hagyományteremtő kiránduláson vehetettek részt gyülekezetünk tagjai október 5-én , szombaton, ugyanis egy kedves meghívásnak köszönhetően a Fertő-Hanság Nemzeti Park központjában, Sarród mellett, a  Kócsagvárnál találkoztunk Fersch Attilával, a Nemzeti Park osztályvezetőjével, aki kitalálta, megszervezte és vezette a gyülekezeti kirándulást.

A program elején Tóth Károly lelkész úr tartott áhítatot a résztvevőknek. Kör alakú, jurtát idéző teremben volt az áhítat és  utána Fersch Attila bemutató/bemutatkozó előadása a Nemzeti Parkról.

Megtudhattuk, hogy a Koller József által tervezett, 1993-ban felavatott épület a Fertő vidék népi építészetére jellemző faszerkezeteivel és nádtetejével a környék egyik legjellegzetesebb épülete.
A Nemzeti Park irodái, illetve szálláshely működik itt. Gyakori helyszíne erdei iskolás programoknak, különféle táboroknak és továbbképzéseknek. A madarakban gazdag területekhez és pusztai élőhelyekhez való közelsége révén a beltéri foglalkozások mellett terepi gyakorlatok helyszínéül is szolgál.

A sétás kirándulás a Hanság főcsatorna Hidi-major parkolójából indult, hogy a Szikes tavak madárvilágát megfigyelhessük. Itt kaptunk nyakba akasztható távcsöveket, s  Fersch Attila még egy nagy, bárhol felállítható panoráma távcsövet is magával hozott, hogy még közelebbről láthassuk az állatokat.

Volt is mit nézni a séta alatt, nagy nyári lúd csapat, néhány kócsag, kis kárókatona s bivalyok voltak a fő látnivalók többek között. A séta közben részletes tájékoztatást kaptunk Attilától arról, hogy mit látunk, hogy az állatok életvitelére mi jellemző, valamint a minket körülvevő gyönyörű táj jellegzetességeiről, s a természettel/természetvédelemmel, természetmegőrzéssel összefüggő gondolatokat is hallgathattunk.

Éppen október első hétvégéjén volt az Európai Madármegfigyelő Napok rendezvénye is, így a sétánk közben a Magyar Madártani Egyesület programját is megnézhettük.

A séta után a Lászlómajori bemutató majorsághoz mentünk. Itt kicsit megpihentünk, mert a kirándulás azért elfárasztott mindenkit, s közben batyus ebéden vettünk részt. A hozott házi finomságok mellett lehetőségünk volt az Alpokalja-Fertő-táj Kosár bevásárlóközösség magántermelőinek néhány termékét is megkóstolni, amire egy sikeres pályázat adott lehetőséget. (Teremtés hete rendezvények pályázata, amit a Magyarországi Evangélikus Egyház Ararát Teremtésvédelmi Munkaága írt ki.)

Különleges ételeket, italokat kóstolhattunk: rozmaring-pitypang-lila orgona szörpök, lilahagyma-lilarépa csatni, paprikás zeller pástétom, fűszeres fügelekvár, vaníliás vadringló lekvár. Füstölt, pácolt , fűszeres fürjtojás. Nagyon finom sajtok is voltak: Sonkás és natur parenyica, görögszénás tehénsajt. Mindezeket egy soproni pékség kovászos kenyereihez ehettük. Megkóstolhattuk a liofilizált gyümölcsöket: eper, banán és füge ízűek közül választhattunk. De ezek mellett gyümölcsök és hagyományos lilahagymás zsíroskenyér is volt az asztalokon.

A kóstoló nagy sikert aratott, a liofilizát gyümölcsök egy pillanat alatt, a fürjtojások két pillanat alatt fogytak el és a sajtokból sem maradt semmi. A kencék és lekvárok is nagyon ízlettek, ami belőlük maradt, az másnap, az aratási hálaadáskor az oltárra került, majd a gyülekezet tagjai elfogyasztották.

Ebéd után a majorban tettünk egy érdekes sétát, ahol régi magyar állatfajtákkal ismerkedhettünk meg testközelből. Volt, „akit” meg lehetett simogatni, volt akit inkább tisztes távolból csodáltunk, s olyan állat is volt, akiknek a hangja hagyott mély nyomot bennünk. Fersch Attila itt is sok érdekes és hasznos információt osztott meg velünk.

Amikor a végére értünk a gyülekezeti programunknak, a kötetlen beszélgetések és a gyerekek örömteli játéka után, feltöltődve utazhatott mindenki haza. Hálás szívvel gondolunk erre a szép napra, és arra, hogy még az időjárás is nekünk kedvezett, hiszen az ezt megelőző esős napok után gyönyörű napsütésben kirándulhattunk. Soli Deo gloria!

***

Szegedi Evangélikus Kollégium – Juhász Ferenc írása

Teremtés hete a Szegedi Evangélikus Kollégiumban – 2024.

A Szegedi Evangélikus Kollégiumban a Teremtés hetét 2024. szeptember 30. – 2024. október 03. között ünnepeltük. A Teremtés hetét megelőző héten a diákokkal közösen elültettünk száz darab árvácska palántát. A teremtés heti programsorozatunk megnyitójaként kollégistáinkkal az evangélikus gyülekezetbe látogattunk el és az istentisztelet végén árvácska palántákat osztogattunk a gyülekezeti tagoknak. A többi növényt kihelyeztük a kollégium főbejárata elé és a hét folyamán minden nap hazavihettek a járókelők egy palántát, hogy otthon gondoskodjanak róla.

Az intézményi lelkésszel közösen valósítottuk meg a programfüzetben található Imaösvényt, amelyen kollégistáink örömmel vettek részt.

Teremtés heti programsorozatunkat október 3-án csütörtökön Teremtésvédelmi vetélkedővel zártuk. Öt csapat mérte össze tudását természetismeret („gyümölcs”) témakörben. Sok érdekes és szórakoztató feladat várt a diákokra. Kollégistáinknak először különleges egzotikus gyümölcsöket kellett felismerniük, majd a világtérképen megkeresni a gyümölcsök származási helyét. Ezután színes gyurmából kellett gyümölcsöket megformázniuk és gyümölcsleveket kóstolniuk. Az este folyamán a diákok megtudhatták a kollégiumi dolgozók kedvenc gyümölcseit. A vetélkedőt almapucoló- és citromfacsaró versennyel zártuk. A vetélkedő végén minden csapatot ajándékkal jutalmaztunk.

***

Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ (Johanneum) – Horváth-Gömböcz Eszter írása

Teremtés hete a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központban – 2024.

A Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ üvegházában és közösségi kertjében olyan Bibliai tanösvény került kialakításra, amely hitoktatási, diakóniai, teremtésvédelmi és közösségépítési célokat szolgál.

Az intézmény fogyatékossággal élő lakói és a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola hetedikesei vettek részt a kert kialakításában, rendezésében, a növények ültetésében. A program segítette azt a felelős szemléletet kialakítani, amit az ember a teremtésben kapott: művelője és őrizője a teremtett világnak.

Az ösvény a jövőben lehetőséget kínál különböző közösségi alkalmakra, mint meditatív imaséta az érzékszervek bevonásával, tanulmányi séta élményszerű hitoktatás keretében, közös kertészkedés, tereprendezés az intézmény lakói, hozzátartozóik, a dolgozók és a Reményik iskola számára.

Az intézményi programok, iskolai tanórák és gyülekezeti alkalmak során QR kódos táblák segítik közelebb hozni a kertbe érkezők számára a Biblia élővilágát, ezen keresztül az akkori kort és történeteket. A Bibliai tanösvényen tett séta és pihenő során tapinthatóvá, láthatóvá, érezhetővé és érzékelhetővé vált a résztvevők számára Isten számtalan teremtett csodája, melyeket a rohanó hétköznapokon nem mindig veszünk észre.

A program hálaadó áhítattal és agapéval zárult.

Az eseményről videó itt megtekinthető.

***

Tengelici Evangélikus Egyházközség – Füller Tímea írása

Teremtés hete Tengelic és környéke evangélikus gyülekezeteiben – 2024.

Tengelic és környéke kissé elhúzódóan ünnepelte idén a teremtés hetét. Az időjárás függvényében a tervezett zenés-mesés ovis séta végül csak zenés-mesés lett, és egy héttel később sétáltunk. Akkor viszont kisebb felháborodás tört ki az iskolások között, hogy velük miért nem megyünk. Így az eredeti terveket módosítva két turnusban őket is elvittük felfedező útra, túrára. 

Azt hittem, nekik ez már nem lesz érdekes, de meglepve tapasztaltam, hogy a gyerekek nem ismerik a növényeket, alig veszik észre az őket körülvevő csodálatos teremtett világot. Így aztán sikert aratott közöttük minden kis információ. Hogy a cickafark teának gyűjthető, hogy a sóska nem is olyan rossz, mi több, tele van vitaminnal. Hogy a katángkóró a nyár második felétől virágzik és a gyökeréből kávét lehet főzni. Hogy a hársfának nem csak a virága, hanem a friss termése is ehető. Hogy tavasszal és ősszel a tyúkhúr zsenge hajtása vitamindús és finom csemege. Hogy a csalánt meg lehet úgy is fogni, hogy ne csípjen, és aztán egészen jó a tea belőle. Megcsodálták a lándzsás útifüvet is, amiből a köptetőt készítik a gyerekeknek. Megmutattam nekik azt is, hogy a technika órára hol tudják a legszebb, legszínesebb őszi leveleket gyűjteni. Az egyik sétán még egy kissé fáradt, de annál impozánsabb imádkozó sáska is csatlakozott hozzánk. A legbátrabbak óvatosan meg is érintették. A kirándulás végén a kölesdi forráshoz érkeztünk meg, aminek csodás hűvös vize igen jólesett a napsütéses őszi napon. A hazafelé vezető úton még betértünk a helyi kultúrház kertjébe, ahol dísztök kiállítás volt éppen. A gyerekek örömmel nézegették, tapogatták a szép színes terméseket. Akadt közöttünk, akinek a kukorica is csak konzervdobozból volt ismerős. Ők ámulva pózoltak azzal is. 

A kisebbek persze nem tudták legyőzni gyűjtőszenvedélyüket sem. Rengeteg gesztenye, toboz, színes levél, ecetfa termés jött velünk haza. Beszélgettünk arról is, hogy mi lesz ezeknek a terméseknek a sorsa náluk. Az ecetfa piros bugája limonádéba, a gesztenye felvágott termése mosáshoz, a tobozok illatosításra fognak szolgálni. (A leveleket technika órára gyűjtöttünk és biztos, hogy a mieink lesznek a legszebbek.)

A kézműves programot az egyik csapattal az iskolában, a másikkal a kultúrházban tudtuk megcsinálni. Készültek préselt levél képek, diókosárkák, barackmag sípok. Mindnyájan jól mulattunk. Természetesen a hálaadás is könnyebben ment egy ilyen nap végén.

A termés kiállítás és kóstoló programot végül még Paksra is elvittem, ahol nagy sikert aratott a kosszarv termés, a kődió (vagy fekete dió), a magnólia áltoboza, az öregborostyán és a szivarfa termése. Sikerült mamutfenyő kérget is szereznem, ami meglepő és csodálatos módon nem gyullad meg. Kóstoltunk húsos somot, varjúbogyót, galagonyát, sóskát, borsmentát, zsázsát. A végén citromfű teát ittunk. 

A Nézz szét! zenés hálaadó istentiszteletet végül vasárnap tartottuk meg. Hála Istennek, szép számmal jötték. Még néhány kisebb gyerekes család is velünk tartott. Igaz, így azért volt egy kis vetélkedés, hogy ki is “prédikál” hangosabban: ) De persze, mosolyogva fogadtuk a kis zajongókat.  Összességében az egy napra tervezett program végül öt napig tartott, de egyáltalán nem bánjuk. Így tényleg többet láthattunk meg a teremtett világ szépségéből és az Isten jóságából. 

***

A beszámolók sorát frissítjük! Képes beszámolók az Ararát Facebook oldalán elérhetőek.

Teremtés heti rendezvények 2024.

Az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport felhívására regisztrált 2024. évi teremtés heti rendezvények.

Teremtés heti akciót keresel a környezetedben vagy csak érdekel, hogy ki mit csinál ez alkalomból? Böngészd térképünkön az eddigi regisztrációkat és inspirálódj!

Te magad, közösséged is szervez programot a Teremtés hetére? Regisztráljatok: Teremtés heti akciók ökumenikus regisztrációja 2024

Teremtés heti rendezvények támogatása – pályázati kiírás 2024.

A Magyarországi Evangélikus Egyház Ararát Teremtésvédelmi Munkaága kisösszegű pályázatot hirdet teremtés heti rendezvények megvalósításának támogatására.

A pályázat célja, hogy az evangélikus közösségekben a 2024. évi Teremtés hetén (2024. szeptember 29. – október 6.) országszerte teremtésvédelmi érzékenyítő és szemléletformáló események, rendezvények, akciók, megmozdulások, szervezett ünneplések valósuljanak meg, és hogy az eseményekről híradás érkezzen országosan.

Támogatást igényelni lehet bármely, a teremtésvédelem szellemiségében megrendezésre kerülő program megvalósításához szükséges eszköz, kellék, szolgáltatás igénybevételére. Lehet például kirándulás útiköltsége, ökumenikus szabadtéri istentisztelet kellékei, közös étkezés alapanyagai, szemléletformáló előadás elődadói díja, környezetjavító tevékenységek eszközei, teremtésvédelmi érzékenyítő foglalkozás alapanyagai stb.

A pályázható összeg: 40-90 ezer forint.

A pályázatra való jelentkezés feltétele az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport által meghirdetett „Teremtés heti helyi akciók” közé való előzetes regisztráció:

Teremtés hete 2024. helyi akció ökumenikus regisztrációja.

Pályázók köre:

  • evangélikus egyházközségek (és plántáló egyházközségek)
  • evangélikus nevelési és oktatási intézmények
  • evangélikus diakóniai intézmények

Csak önálló jogi személyiséggel rendelkező egyházközség adhat be pályázatot.

Pályázatot benyújtani az alábbi linken, az űrlap hiánytalan kitöltésével lehetséges:

Teremtés hete rendezvények 2024. – pályázati űrlap

Jelentkezési határidő 2024. szeptember 12., csütörtök 24:00

A teljes pályázati kiírás itt érető el:

A Teremtés hete idei kiemelt témája: A remény zsengéi – “Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését” (Róm 8,19). Kapcsolódó segédanyagok az ökumenikus honlapon elérhetőek.

A remény zsengéi

– Elérhető a 2024. évi Teremtés hete füzet

A mai napon, szeptember 1-jén, a teremtésvédelem világimanapján adja közre az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa a Teremtés hete segédfüzetet, és hív minden istenhívő közösséget, hogy csatlakozzon az idei ünnepléshez 2024. szeptember 29. és október 6. között.

 A remény zsengéi – „Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését.” (Róm 8, 19) a címe az idei teremtés heti segédanyagnak, mely Pál apostol Rómabeliekhez írt levelének jól ismert és sokat idézett szakaszán alapul. (Róm 8, 19-25 – Isten fiainak reménysége) A füzet végigkalauzol bennünket az igeszakasz teológiai értelmezésével indítva az egyes versek kulcsfogalmain. Ezek adják a napi meditációk alapját, melyek segítségével elmélyülhetünk abban, hogy mit jelent Isten fiainak, avagy a Teremtés papjainak lenni, olvashatunk a hiábavalóságnak alávetett világ állapotáról, vagy arról, hogy mit jelent a szabadság ajándéka, hogyan feszül ki az időben a sóhajtozva vajúdó várakozás, mit hoz a világba a Lélek zsengéje, van-e igazi remény, és vajon van-e hit mindehhez türelemmel és várakozással viszonyulni.

Amikor a világ jelenlegi állapotát szemléljük, vagy annak elkeserítő nehézségét éljük át, hogy jobbító szándékaink, béketeremtő erőfeszítéseink, a romlásnak és értelmetlen pusztításnak ellenszegülni törekvő küzdelmeink magukba hullanak, megrekednek, akkor kiemelten fontos, hogy találjunk módot elcsendesedni. Merjünk önmagunkba és világunk hatalmas valóságának összetettségébe bátran tekinteni, és merjünk hitbéli gyökereinkhez, forrásainkhoz, valamint jól ismert, alapvető fogalmaink valódi értelmének kereséséhez visszatérni.  A saját indíttatásunkra és a reményünk alapjára való őszinte kérdezés a válságok közepette is segítségünkre lehet istenhitünk megújulásában és az igazi remény megtalálásában, megélésében.

A hagyományosan napi meditációkra, imádságokra és gyakorlati segédletre osztott füzetben idén bőséggel találhatunk inspiráló történeteket: közösségi jógyakorlatokat és egyéni életutakat, amelyek jól mintázzák a reményt közvetítő Isten-fiak munkáját a világban. A gyakorlati anyagok segíthetnek egy meditatív imaösvény kialakításában vagy egy egész ifjúsági csendes-nap/lelki-nap programjának összeállításában, valamint a segédanyag tartalmaz film- és könyvajánlókat és játékos feldolgozó feladatokat. Az összeállításban helyet kapott egy tanulmány is, mely abban segít eligazodni, hogy ha világunk állapotát kívánjuk megismerni, akkor vajon hol és hogyan találhatunk erre hiteles forrásokat.

Az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport által készített és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa által közreadott Teremtés hete segédanyag immáron hagyományosan illeszkedik a nemzetközi Season of Creation (A teremtett világ védelmének szentelt ünnepi időszak) eseménysorozat tematikájába és rendjébe. A mai napon ünnepelt Teremtésvédelmi világimanap az az alkalom mellyel az őszi Teremtés Ünnepi Időszaka a kezdetét veszi, és melynek utolsó hetét a Teremtés heteként ünnepeljük Magyarországon. A nemzetközi közösség és a hazai ökumenikus teremtésvédelmi közösség hív minden hívő közösséget, hogy csatlakozzon az idei ünnepléshez imádkozással, Isten dicsőítéssel, környezetjavító tevékenységgel, közösségi összefogással, és ossza meg eseményeinek reményt adó hírét a környezetével, „mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését”.

Kapcsolódó anyagok:

Teremtés hete hírek, segédletek, eseménynaptár folyamatos frissítés alatt elérhető a A teremtés ünnepe (teremtesunnepe.hu) oldalon.

Teremtés hete 2024. füzet, plakát helyi események hirdetéséhez és közösségi média felületekre optimalizált képanyag elérhető az alábbi aloldalon: 2024: A remény zsengéi | A teremtés ünnepe (teremtesunnepe.hu)

Helyi események híradás és regisztráció az ökumenikus eseménynaptárba az alábbi Google-űrlapon lehetséges: Teremtés heti helyi akció regisztráció 2024.

Mi van a tudatunkban

Beszámoló a Műveld és őrizd Evangélikus Egyházi Teremtésvédelmi program referenseinek találkozójáról

Klímagyászról beszélgetést kezdeményezni nem kihívásoktól mentes feladat, valahogy ugyanis ez nem tartozik az elfogadott lelki folyamatok sorába. Még a gyakorló környezet- vagy teremtésvédőket is könnyen megosztja ez a téma. Nehéz elfogadni, még nehezebb felvállalni, és foglalkozni vele. A legedzettebbekkel is előfordul, hogy úgy tekintenek rá, mint gyengeségre, a lélek betegségére vagy éppen, mint valamiféle tétlenség okozójára. Míg általánosan elmondható, hogy tisztelettel viseltetünk társaikat gyászoló embertársaink irányába, addig a klímagyász „tárgyát” homály és bizonytalanság fedi, és alanyát könnyen megbélyegzés éri. Pedig vajon nem társunk-e minden teremtmény ebben a világban, és vajon tényleg nincs-e mit gyászolni, ha a környezetünk állapotára tekintünk, kiszámíthatatlanná váló eseményeit, jelenségeit szemléljük? Vajon tényleg gyengeség-e az efelett érzett gyász és tényleg az emberi cselekvés „végállomása-e”? És vajon, ha elfogadjuk a gyásznak ezt a típusát, keresztyén hagyományaink kínálnak-e erre vonatkozó vigasztalást, bátorítást?

A Műveld és őrizd! Evangélikus Egyházi Teremtésvédelmi (MEET)-program Országos Találkozójának ezekkel a határfeszegető kérdésekkel vágtunk neki 2024. április 13-án az Evangélikus Hittudományi Egyetem Teológus Otthonának kápolnájában összegyűlt referensekkel és számos érdeklődővel. Az alkalmat Béres Tamás teológiai tanár és Ararát munkacsoport-tag interaktív áhítata indította és alapozta meg. A 18. Zsoltár meghallgatását követően az összegyűlt közösség minden tagja egy-egy kulcsszót fogalmazott meg, melyeket az igehirdető gondolati ívbe rendezett és ezek mentén formálta a szíveket bátorító igehirdetést.

Az áhítatot követően az összegyűlt kör bemutatkozott egymásnak, mindenki mesélt róla, hogy melyik gyülekezeti közösségből érkezett, és mi történik ezekben a közösségekben a teremtésvédelem szellemiségében. Ebben a körben megtudhattuk, hogy a szemétszedés nem csak a környezetünk megszépítésében segít, de nagyon jó közösségépítő esemény is egyben, hogy különlegesen jó élmény a gyülekezeti alkalmakat néha a szabad ég alatt megtartani, hogy milyen szép a teremtés hetét a testvérgyülekezettel közösen ünnepelni, vagy hogy a gyülekezet kertje lehet madárbarát kert, és arra is hangsúly került, hogy mennyire fontos az emberi jól-lét és az ezzel való foglalkozás, így például egy tematikus házasság hete program is nagyszerű teremtésvédelmi program lehet.*

Közösségi szemétszedés a Csillaghegyi evangélikus gyülekezetben – 2023. 04. 22.

A bemutatkozások után Rácz Katinka, terapeuta szakember foglalkozása következett, melyben a klímagyász és klímaszorongás témájáról hallgattak a jelenlévők bevezető előadást. A részletes fogalommagyarázatból megtudhattuk, hogy a klímagyász folyamatainak leírásánál általában Elisabeth Kübler-Ross gyászelméletének stációit veszik alapul a szakemberek, ilyen formán a gyász – akár dinamikusan változó – szakaszai: a tagadás („ezt nem hiszem el!”), a harag („hogy történhetett meg?!”/ „Miért hagyták?!”), az alkudozás („Mi lett volna, ha…”/„Bárcsak megtettem volna…”), a depresszió (a veszteség realizálódása, mélyszomorúság), és együtt élni a veszteséggel (az önazonosság részévé tenni a cselekvést: „Teszem, amit tudok, ott ahol vagyok, azzal amim van.”) Ezek mellett a szakember felvázolt néhány megküzdési stratégiát (például – a múlt héten Magyarországra látogató – Jem Bendell mélyadaptáció elmélete jó példa az értelem fókuszú stratégiára, de vannak érzelmi fókuszú stratégiák és cselekvés fókuszú stratégiák is), illetve részletesen tárgyalt néhány kifejezetten veszélyeztetett csoportot, mint a serdülőket és a gyerekeket. („Az, hogy nem beszél róla, nem jelenti azt, hogy nem érti vagy nem érdekli.”) A témafelvezetést intenzív beszélgetés követte.

A délutáni részben László Virgil egyetemi oktatónak, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Újszövetség Tanszék megbízott tanszékvezetőjének a remény újszövetségi értelmezéséről szóló előadásával folytatódott a program. Ennek keretében a résztvevők behatóan megismerkedhettek a remény fogalmának irodalmi, nyelvi, ószövetségi és újszövetségi használatával és értelmezésével. Csokonay verse, a magyar értelmező kéziszótár, néhány popkulturális referencia mint szemléltető eszköz és természetesen az ó- és újszövetségi egzegézis is helyet kaptak az előadásban, hogy elmélyülhessünk a remény fogalmának sokrétűségében. Előadónk az ószövetségi értelmezésből kihangsúlyozta, hogy ezekben a szövegekben az Isten félelme és a remény összekapcsolódnak, illetve annak hatását is ismertette, hogy a Krisztus-esemény milyen következménnyel volt a remény fogalmának újszövetségi megváltozására, például „a már igen, de még nem” állapot feszültségének megteremtésével. Megtudhattuk, hogy az újszövetségi remény nem elvont fogalom, hanem a Krisztusba vetett hitből fakad, és ennek a hitnek, a hit megélésének egy funkciója. A bibliai idézetekben gazdag előadás részletesen kitért az újszövetség hit, remény, szeretet, állhatatosság fogalmainak szoros összekapcsolódására is, és végül megérthettük, hogy a remény nem (emberi) jócselekedeteken alapul, hanem Isten cselekvésén a Jézus Krisztusban, és mint ilyen Isten ajándéka, (és az ő cselekvésén alapszik).

MEET-találkozó, 2024. április 13.

Az előadásokat követően csoportos gyakorlati munka következett, Szűcs Kinga egyetemi oktató és Ararát munkacsoport-tag felvezetésével a társaság két csoportba rendeződve programtervet készített, melyben a korábban hallottakat az ifjúságra koncentráló összgyülekezeti alkalom tervezésére válthatta. Majd az intenzív napot Gáncs Tamás lelkész és Ararát munkacsoport elnök áhítata és útra bocsátó üzenete, áldása zárta.

A napot végig kísérte a jelenlévő közösség folyamatos és lelkes eszmecseréje, és egymás szeretetteljes vendégül látása. Valahol talán mindenki megtapasztalhatta azt a megjegyzésként elhangzó bölcsességet, hogy ezen a területen nincs az ők és mi törésvonala, itt csak mi vagyunk. Mi, a teremtmények közössége, mi, az emberiség, mi, ez a kis lelkes csoportnyi ember. Mindnyájan és együtt egy közös otthonban, egy úton, melynek a végét a bennünk élő remény által ismerjük, de az odavezető utat együtt keressük.

*A gyülekezeti jópéldák forrása: Aszódi, Bécsi kapu téri, Büki, Csillaghegyi, Józsefvárosi, Dunaegyházi, Rákospalotai és Zuglói Evangélikus Gyülekezetek.

MEET-referensek Országos Találkozója

A Műveld és őrizd! Evangélikus Egyházi Teremtésvédelmi (MEET) program egyházunk együttműködési programja, mely közösségeinket támogatja teremtésvédelmi céljaik megvalósításában. A program jelenleg (elsősorban) gyülekezetek csatlakozását várja.
Főoldal | MEET (lutheran.hu)

A most készülő találkozóra a már csatlakozott közösségek képviselőin (MEET-referensek) túl, szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt. Amennyiben gyülekezetetek szeretne csatlakozni vagy szeretnétek a programot közelebbről megismerni, invitálunk, hogy vegyetek részt / küldjetek gyülekezeti delegáltat erre a mindenki számára nyitott referensi találkozóra.

A találkozó időpontja: 2024. 04.13., szombat 10.00-16.00

Helyszíne: Evangélikus Hittudományi Egyetem, kollégiumi kápolna (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.)

A találkozó részletes programja:

10.00 – 10.20 Nyitó áhítat – Béres Tamás

10.20 – 11.15 Köszöntés, bemutatkozások – Koltai Zsuzsi

11-15 – 11.30 kávészünet

11.30 – 13.00 Klímagyász, klímaszorongás – Rácz Katinka

13.00 – 14.00 közös ebéd (batyus szeretetvendégséggel)*

14:00 – 14.45 Az éltető remény: a remény újszövetségi értelmezése – László Virgil

14.45 – 15.00 kávészünet

15.00 – 15.40 Csoportos témafeldolgozás – Szűcs Kinga

15.40 – 16.00 Záró áhítat, úti áldás – Gáncs Tamás

*Kérünk minden résztvevőt, hogy az ebéd utáni “batyus szeretetvendégségéhez” valami (házi) aprósággal készüljetek! Ebédet minden résztvevő számára biztosítunk, de az ebéd utáni “desszertre” szeretnénk, ha egymás vendégei lennénk, lennétek. Bármi elfogadott, amit szívesen ajánlotok fel a többieknek. 🙂

Az ebéd és a program tervezése érdekében kérünk mindenkit, aki részt szeretne venni, hogy szándékotokat 2024. április 5-ig jelezzétek részünkre az alábbi linkeken található, megfelelő űrlap kitöltésével:

Kérjük, amennyiben a találkozóra érdeklődőként regisztrálsz, ezt az űrlapot használd: Érdeklődők regisztrációja.

Kérjük, amennyiben a találkozóra MEET-referensként vagy Ökogyülekezeti tagként regisztrálsz, ezt az űrlapot használd: MEET-referensek és Ökogyülekezeti tagok regisztrációja.

Nyomtatóbarát meghívó és plakát elérhető itt:


Dr. Széchey Béla emlékére

Széchey Béla 2021. szeptember 26-án a Teremtés hete nyitóistentiszteletét követő szeretetvendégségen a Lánymányosi Ökumenikus Központban
Fotó: Pete Dóra

A 2024. január 23-án, életének 91. évében elhunyt dr. Széchey Béla József sokat tett a magyarországi teremtésvédelemért, annak kialakulásáért és elfogadtatásáért. Tiszteletére Réz-Nagy Zoltán lelkész írásával emlékezünk.

***

Dr. Széchey Béla evangélikus lelkész emlékére /1933-2024/

Első pécsi napomon történt, amikor kezdő segédlelkészként eligazításra vártam a lelkészi hivatalban. Hétfő reggel volt. Egy szép, napsütéses augusztus végi nap. Balikó Zoli bácsi, a pécsi nyugalmazott lelkész bejött az irodába – ez szokása volt, és elújságolta, hogy egy teremtésvédelmi áhítatról jött, melyet Dr. Széchey Béla diakónus lelkész tartott. Homályos emlékeimből megjelent képzeletemben egy torzonborz, szúrós szemű férfi alakja, akit a Hittudományi Egyetem folyosóin hébe-hóba feltűnni láttam. 1992 volt akkor. Sehol nem volt még a keresztény környezetvédelem ügye. Első érzésem az volt, hogy kár, hogy lemaradtam róla. A következő pedig ez: igen, ezt kell csinálni, az ilyen irányú és témájú egyházi megszólalásokban, akciókban én is részt kívánok venni.

Egy év múlva, mint fasori segédlelkész már az ifjúsággal aktívan vettünk részt a Föld Napjára szervezett ökumenikus konferencián. Béla nagyon hálás volt minden ilyen szolgálatért. Ettől kezdve rendszeres résztvevője, majd később szervezője voltam a tudományos konferenciáknak, melyeket idővel az általa alapított „Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend” égisze alatt szerveztünk. Elérte, hogy a Rend meghívót kapjon az ECEN /A Keresztény Környezetvédelmi Hálózat/ éves konferenciáira. Emellett nagy élmény volt, amikor együtt vettünk részt a Michaelsbruderschaft, a „Mihálytestvériség” egyik, Stuttgart mellett, egy kolostorban tartott konferenciáján. Ez a lelkiség állt hozzá egyébként a legközelebb. Itt teljesen otthon érezte magát – lelki értelemben. A napi többszöri imákra, áhítatokra ott a Mihályközösség tagjai között én is mindmáig szívesen emlékszem.

Béla barátom egyik nagy fájdalma az volt, hogy az évtizedek alatt azt látta, hogy sorra zárkóznak fel és nyernek teret bizonyos szervezetek, és benne nem igazán elkötelezett emberek, és húznak hasznot a „környész ügyből.” De úgy volt vele, hogy nekünk akkor is képviselnünk kell a keresztény környezetvédelmet, ha az éppen nem divatos, vagy ha az ateisták nem értik, hogy ez mitől genuin keresztény téma.

Sokszor jártuk végig egy-egy hosszabb beszélgetés során azt, hogyan lehet krisztocentrikus módon megfogalmazni a környezetvédelem lényegét. Nagy jelentőségű volt számára az a felfedezés, hogy az új angol bibliafordításban a Zsid 1,3-ban, ahol magyarul a „hordozza” szó szerepel, annak helyén a „sustain” kifejezés áll, ami a „sustainable”, a fenntarthatóság fogalmában is benne van.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa adott otthont Lágymányoson a Jézus Testvérei Rendnek, és egészen élete utolsó hónapjáig a havi rendszeres rendi alkalmakat megtartotta. Szeretettel őrizzük emlékét.

Réz-Nagy Zoltán lelkész

***

Dr. Széchey Béla József temetésén Péter Zoltán lelkész felolvasásában elhangzott életrajz itt olvasható el:

Szolgáltass igazságot közel és távol

World Council of Churches ECO-School 2023 – Slezák Bence beszámolója

2023. november 11. és 18. között részt vehettem a Magyarországi Evangélikus Egyház Ararát Teremtésvédelmi Munkaágának támogatásával az Egyházak Világtanácsának idei Ökoiskolájában. A Krétai Ortodox Akadémián tartott képzés keretében megismerkedhettünk egymással a résztvevőkkel, valamint betekintést nyertünk a helyi kultúrába és hitéletbe.

A képzési hét témája a klímaválság, és annak különböző aspektusai voltak, különös tekintettel az ivóvíz- és élelmiszerellátás egyenlőtlenségeire. Az ökumenikus képzésen nem csak az egyházaink színeiben jelentünk meg, hanem ebben az évben európai és észak-amerikai egyházakból érkező résztvevők vettek részt, (Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Csehország, Finnország, Görögország, Kanada, Magyarország, Németország, Svájc, Svédország) akik a globális északi féltekét képviselték, míg az előző években a globális dél országai kaptak reprezentációt.

Ebből kifolyólag, a beszélgetések során nagyon sok szó esett a kiváltságos helyzetünkről, valamit annak a lehetőségeiről, hogyan tudnánk többet tenni. Beszéltünk többek között a környezetünk biodiverzitásának fenntartásáról, a felelősebb fogyasztásról, az ivóvizeink privatizálásának problémájáról, valamint az érdekképviselet lehetőségeiről. Az adatok, amikkel szembesültünk, mindenképpen arra mutatnak rá, hogy a környezeti katasztrófa mérsékléséhez rendszerszintű változtatásokra van szükség, amelyeket intézményeinkben tudunk kezdeményezni.

A képzés végére megfogalmaztunk egy közös nyilatkozatot és kérelmet, melyet az egyházainkhoz, és az országos döntéshozókhoz intézünk. Ebből emelnék ki néhány gondolatot:

“Felkészültünk arra, hogy ellenálljunk a jelenlegi rendszernek és paradigmának, amelyet az a gazdasági rend határoz meg, amely lehetővé teszi és felhatalmazza a világunk iparágazatait arra, hogy károsítsák az éghajlatot, az élelmiszerellátást, az ivóvizet és az egészséget.”

“Tisztában vagyunk az éghajlatváltozással kapcsolatos megoldások költségeivel, de a környezeti jólétünk és az éghajlatváltozás figyelmen kívül hagyásának ára sokkal magasabb.”

“Hívjuk a közösségeinket, hogy szolgáltassanak igazságot azoknak, akik közel és távol vannak tőlünk!”

“Hívunk a nemzetközi érdekvédelmi (jeles) napok megtartására, felismerve, hogy nem tudunk igazságot teremteni anélkül, hogy a hatalommal szemben az igazságot képviseljük!”

“Hívunk az erőforrások megosztására, kertek építésére, vízellátás biztosítására, közösségi étkezések szervezésére és a helyi igazságosság egyéb formáira!”

“Végezetül, mi, a 2023. évi Ökoiskola követei felszólítjuk a hatalmi intézményeinket, a hitközségeinket és az Egyházak Világtanácsát, a válaszadásra, hogy tájékoztassanak minket arról, hogyan kívánnak érdemi változást elérni az igazságosság érdekében.”

A teljes szöveget az alábbi linken keresztül lehet elérni: https://www.oikoumene.org/news/wcc-eco-school-releases-declaration-calling-for-climate-justice-transition-to-green-energy

A képzést folyományaként minden résztvevő leadott egy pályázati tervezetet, amely alapján megpróbáljuk a helyi közösségeinket fejleszteni a fenntarthatóbb étkezés és ivóvízfogyasztás jegyében. A projektemmel a Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség fejlesztésére pályáztam, ahol a gyülekezeti étkezést és egyéb fogyasztási szokásokat igyekszem fenntarthatóbbá tenni, felelős forrásból származó alapanyagok beszerzésével, és a növényi alapú étrend általánosabb bevezetésével.

A pályázatok elbírálásától függetlenül, a jövőben is tervben van a kapcsolattartás a résztvevők és a szervezők között, ugyanis amellett, hogy az Egyházak Világtanácsa  fontosnak tartja a klímaigazságosság-projektek támogatását, mi is felismertük, hogy nem elégséges az egyéni életmódváltás, hanem hálózatban kell gondolkodni ahhoz, hogy a kezdeményezéseink valódi eredmény érhessenek el.

A hetet közös faültetéssel zártuk az Akadémia területén, abban a reményben, hogy egyszer majd együtt szedhetjük le róla az érett gyümölcsöket.

Slezák Bence írása.
A fotók forrása: World Council of Churches.

Közös imádság közös otthonunkért

A magyarországi egyházak teremtésvédelmi szerveinek és szervezeteinek ökumenikus közössége hív minden keresztény közösséget, hogy csatlakozzanak ahhoz a világméretű kezdeményezéshez, melyben az idén Dubajban megrendezett ENSZ klímakonferencia, a COP28 idején egyházaink imádságban és könyörgésben kapcsolódnak egy testté. Az imaháttér célja, hogy a Föld és a szegények kiáltása eljusson a döntéshozó vezetők fülébe, és hogy bátor, elkötelezett döntések szülessenek világunk egyenlőtlenségeinek és fájdalmainak enyhítésére.

A katolikus hátterű Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület kezdeményezésére a magyarországi egyházak ökumenikus teremtésvédelmi közössége, a református Ökogyülekezeti Mozgalom, a Károli Gáspár Református Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézete, az evangélikus Ararát Teremtésvédelmi Munkacsoport és Munkaág, a metodista egyház és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága közös imádkozásra hív minden keresztény közösséget. Az idén 28. alkalommal megtartott COP-ra november 30. és december 12. között kerül sor az Egyesült Arab Emirátusokban található Dubajban. Az ENSZ éghajlati kérdések megvitatására szervezett idei csúcskonferenciájára különösen erős várakozással tekintenek a szakemberek és a világ állapotáért aggódó emberek. Részben mert az ún. Párizsi megállapodás (COP21 – 2015) óta nem történt különösebben elkötelezett lépés, részben pedig, mert egyre sürgetőbb jelek mutatják, hogy nagy szükség volna a nemzetek közötti határozott összefogásra és szigorúbb megállapodásokra a szegényebb és kiszolgáltatottabb országok, területek és emberek védelmében, illetve a jólét illúziójában tengődő régiók fogyasztásának visszafogására.

Az idei Season of Creation nemzetközi ünnepének (Magyarországon a Teremtés heteként ünnepeljük) végén, az Assisi Szent Ferenc emléknapjaként jegyzett október 4-én tette közzé Ferenc pápa a Laudate Deum kezdetű apostoli buzdítást, melyben a világ vezetőit, döntéshozóit a teremtett világért elkötelezett cselekvésre hívta fel. Később bejelentette személyes és imádságos jelenlétét a COP28 konferencián. Ezzel egyidőben az Egyházak Világtanácsa is kiadott egy ökumenikus állásfoglalást, melyben a teremtett világért való felelősségre irányítja a döntéshozók és a tagegyházak figyelmét, egyúttal cselekvésre hívja a keresztény/vallási közösségeket.

A magyarországi teremtésvédelmi szervek és szervezetek ehhez a világméretű megmozduláshoz kapcsolódva, most minden közösséget arra hívnak, hogy ki-ki a saját lehetősége szerint csatlakozzon a közös imádkozáshoz. A gyülekezeti közösségek miséken/istentiszteleteken, hétközi alkalmakon, családi körben vagy baráti közösségben elmondott imádsággal is részt vehetnek a közös otthonunkért mondott közös könyörgésben. Ehhez kínál segítséget a Naphimnusz Egyesület által összeállított és ökumenikus gondozásban közreadott segédanyag, mely elérhető a https://cop28.teremtesvedelem.hu oldalon. A segédanyag amellett, hogy segít eligazodni az alapvető fogalmak és dokumentumok gyűjteményében, felkínál imádságszövegeket is, melyek az alkalom témájához illeszkednek.

Ezek mellett az ökumenikus teremtésvédelmi közösség egy országos imaalkalmat is szervez, melyet 2023. november 30-án este 7 órai kezdettel online tart meg, és amelyre minden érdeklődőt nagy szeretettel hívnak és várnak a szervezők. Az online imádságon különböző felekezetek képviselői szólalnak majd meg közös hangunk, közös kéréseink és közös imádságunk kifejezésére – közös otthonunkért.

Áradjanak a jóhírek

Beszámolók a 2023. évi teremtés heti ünnepségekről

“Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővízű patak!” volt Ámósz próféta könyve alapján az igei hívása az idei teremtés heti ünneplésnek. Az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport felhívására több mint ötven közösség regisztrálta a teremtés heti eseményének a hírét. Az alábbiakban az evangélikus közösségekből érkezett híradásokat adjuk közre (abc-sorrendben).

Isten áldása legyen a közösségeken, és a megtett erőfeszítéseken! Áradjanak a jóhírek!

Aszódi Evangélikus Egyházközség – Zsemberovszky Veronika írása

Teremtés hete az Aszódi Evangélikus Gyülekezetben – 2023

Az idei teremtés hetén is sikerült sokakat megmozgatnia az aszódi evangélikus gyülekezetnek. Már augusztusban elkezdődött a készülődés. Pályázatot hirdettünk „Hulladékból hasznosat” címmel, melyet a városi lapban is meghirdettünk. A téma több intézményben is megjelent.

A Csengey Gusztáv Általános Iskolában az alsós hittanosok (evangélikusok, reformátusok, katolikusok) közösen készítettek egy plakátot.

Az evangélikus általános iskolába Jurinka Tünde, gyülekezetünk másodfelügyelője, az idei teremtés heti füzet alapján dolgozott ki programot a hétre diákok számára. Minden napra jutott valami vizes téma/tevékenység. A teljesség igénye nélkül: Püspöki imádság meghallgatása, mese a helyes vízhasználatról, énektanulás, kreatív foglalkozások.

Az Aszódi Javítóintézetben szintén beszélgettünk a témáról és a füzet alapján elkészült egy plakát. Ezen kívül két énekkel (Olyan örömöt mint a forrás, Uram tehozzád futok) részt vettünk az intézményen belül meghirdetett „Ki mit tud?” vetélkedőn, ahol a közönség előtt is megemlékeztünk a teremtés hetéről és az emberi felelősségről.

Szombati napon egy családi napra gyűltünk össze. A látogatók megtekinthették a „Hulladékból hasznosat” pályázatra beérkezet alkotásokat. Ezen kívül gazdag programkínálat fogadta az érdeklődőket.

Közös énekléssel, imádsággal kezdtük a napot, ezután a gyerekek meghallgathatták Oxána Shmorhun hulladékokból elkészített különleges meséjét. A mese után több helyszín várta az érdeklődőket. Volt célba dobás, lengőteke, óriásplakát festés, mosószer/dezodor/bőrradír kotyvasztó asztal, újrahasznosított játékok (memória, kirakó, célbadobós).

Az „Egyek Legyenek” Ökumenikus Alapítvány jóvoltából vendégünk lehetett a Jane Goodall intézet két munkatársa, akik standdal, játékkal, kézműves foglalkozással és előadással járultak hozzá a nap sikeréhez.

Az Aszódi Csengey Gusztáv Általános Iskola standjánál megismerkedhettünk a Jane Goodall Intézet „Roots and shoots” programjával, melyet Bíró Judit tanárnő 1. és 5. osztályos diákokból álló csapata mutatott be.

Az aszódi Petőfi Sándor gimnáziumból Kakukk Erzsébet tanárnő érkezett 3 diákjával, akik gyönyörű plakátokat készítettek környezetbarát tisztítószerek és komposztálás témában. A plakátok nagyon jól kiegészítették a kotyvasztó stand foglalkozásait.

A családi nap a pályázat eredményhirdetésével, közös énekléssel és Lőrincz Csaba lelkész úr áhítatával zárult.

Az elkészült óriásplakátot másnap az istentiszteleten megcsodálhatta a gyülekezet.

***

Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

Teremtés hete az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnáziumban – 2023

***

Bakonytamási Evangélikus Egyházközség – Szakos Csaba írása

Teremtés hete a Bakonytamási Evangélikus Gyülekezetben – 2023

Az idei teremtés hetében egy kerékpáros kirándulást szerveztünk a hittanosoknak csodálatos környezetünk jobb megismerése érdekében. A hittanosok nagyon sokat segítettek a vasárnapi rendezvényünk előkészítésében. Október 1-én vasárnap reggel a konfirmandusok segítségével, általuk is hozott terményekkel, gyümölcsökkel és zöldségekkel feldíszítettük a templomot ünnepibe öltöztettük. Mivel hűvösebb és szelesebb időnk volt és keresztelő is lett vasárnapra ezért úgy döntöttünk, hogy a szabadtérre tervezett istentiszteletet a templomban tartjuk meg. A középiskolás keresztelőjét és a teremtés ünnepét szépen összekapcsoltuk, a kapcsolódás a víz volt, aminek jelentőségéről sokat halhattunk. A víz a megtisztulás és az élet alapvető elemét jelenti. Jézus olyan vizet ígért, amely örökre képes oltani az ember szomját. Napunk további része a szabadban történt. Agapé keretében grilleztünk, együtt fogyasztottuk el az ebédünket a gyümölcsöket és zöldségeket is. Sokat beszélgettünk, új ismereteket szereztünk, igazi meghitt testvéri közösségben telt el a délutánunk.

***

Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázum és Kollégium – dr. Simon Attila írása

Teremtés hete a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégiumban – 2023

A Líceum évek óta szeptember közepétől október közepéig ünnepli a teremtés hetét. Idén Ámósz könyvéből (5:24) származik a hét idézete: “Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!” Ezt a gondolatot járták körbe a programok résztvevői.

A teremtésvédelem központi hetében a kollégistákkal az evangélikus gyülekezet teremtésvédelmi istentiszteletén jártunk, ahol a gyülekezet lelkésze beszélt a vízről, mint amivel Isten a szó szoros értelemben és lelki értelemben is testünk-lelkünk táplálásáról gondoskodik. Ezt az alkalmat egy gyümölcs-szeretetvendégség koronázta meg. Szeptember végén a Kőszegi Evangélikus Középiskola teremtésvédelmi csendes napján vettünk részt a kőszegi Csónakázó tó partján, ahol igei tartalmú ügyességi és bibliai tudást kívánó feladatokkal gyűjthettünk pontokat. A vetélkedőt a Líceum diákjai holtversenyben meg is nyertek – mondta el dr. Simon Attila iskolalelkész.

Október első hetében a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban  kenu túrán vettek részt a  soproni és a kőszegi diákok. A Fertő szépségeit, értékeit láthatták és hallgathatták a csodálatos szikrázó napsütésben. A hónap eseményei, áhitatai, istentiszteletei felhívták a figyelmet arra is,  mennyi mindenért lehetünk hálásak  a teremtett világban, és bátoríthatott, hogy mindnyájan vegyünk részt az értékek megóvásában.

A teremtésvédelmi hét élményeit a résztvevő licisták így foglalták össze: “A Kőszegi kirándulás számunkra egy nagyon jó élményként marad meg. Bár különböző osztályokból érkeztünk, mégis nagyon jól együtt tudtunk működni, az oda-, és vissza út is hamar eltelt az énekléssel, viccelődéssel. Nagyon jó volt kicsit kimozdulni a tantermekből, és a természetben lenni. Tetszett, hogy így oldották meg, a különböző állomások is bár máshogy voltak felépítve, mégis mind egy témára voltak hangolva: a vízre. A diákok, akikkel megismerkedtünk, mind közvetlenek és barátságosak voltak velünk. Érdekes volt megismerni a 2009-es kőszegi árvíz következményeit, mennyire pusztító, és mégis milyen fontos tud lenni a víz az élet fenntartásához. A végén egy különleges istentiszteleten vehettünk részt, melynek egy részén kérhettünk áldást magunkra és szeretteinkre is.”

https://www.bdeg.hu/hu/hirek/teremtesvedelem-a-liceumban-is

***

Bőnyi Evangélikus Egyházközség – Pongráczné Győri Boglárka írása

Teremtés hete a Bőnyi Evangélikus Gyülekezetben – 2023

A Teremtés hete ünneplésére a Bőnyi Evangélikus Gyülekezet gyönyörű virágokat és cédrusokat, illetve a virágoskert kialakításához szükséges anyagokat vásárolt. Az ültetésen részt vettek családok, hittanos gyermekek. Ezek a növények és fák ültetése óriási előrelépés ennek a kicsiny gyülekezetnek. Mivel a templom a falu központjában helyezkedik el, így különösen is fontos, hogy a templom környezet rendezett és esztétikus legyen. Október 1-én, vasárnap a Teremtés Hete záró napján hálaadó istentiszteletet tartottunk a Bőnyi Evangélikus Templomban.

***

Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség – Aradi György írása

Teremtés hete a Budapest-Fasori Evangélikus Gyülekezetben – 2023

Szeptember utolsó vasárnapján három megközelítésben jártuk körül a teremtésvédelem aktuális témáit.

“Műveld és őrizd” címmel Kulich Gábor a Liget Zrt vezető kertésze volt a vendégelőadónk. A város szívében lévő közpark fenntartásának kulisszatitkairól számolt be és arról, hogy az ökológiai szakmai szempontok és a hit látószöge hogyan kapcsolódik össze.

A program következő részében ételkóstolóval és bemutatóval gazdagodott a kb. 35 fős közösség. Egyrészt id. Tasnádi Gábor és Tasnádi Vera mutatták be a Pannon Major (Fót) gyógynövény teáit, bio szörpjeit és organikus zöldség krémeit, másrészt Sikama Sekenwa és Hanis Kakaba Budapesten élő nigériai ösztöndíjas testvéreink tradicionális nigériai ételből készítettek kóstolót számunkra.

A délután lelkiségét meghatározta a kétnyelvűség, az All Creation Sings kötetből (ELCA 2020) tanult új ének, amit együtt énekeltünk a teremtés ünnepe záró liturgiájában.

https://www.facebook.com/events/987594208984420/

***

Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség – Slezák Bence írása

Teremtés hete a Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Gyülekezetben – 2023

Interaktív családi istentiszteletre gyűltünk össze, ahol a teremtés csodáiról és a bolygónk válsághelyzetéről gondolkodtunk – felismertük, hogy ahogyan az Isten által teremtett gyógynövények begyógyítják a sebeket, úgy tud Isten olyan helyzeteket is megoldani, amiket mi nem. Közös imádságban vittük elé aggodalmainkat, majd neki is láttunk annak a munkának, amiért közvetlenül tudunk tenni: a Mandák-ház kertjének közös gondozásába kezdtünk bele.

A kikopott földterületek füvesítésébe kezdtünk, közben pedig egy csapat azon dolgozott, hogy a gyülekezet finom ebédhez jusson. Ezzel párhuzamosan kézműves foglalkozást tartottunk, ahol a kert növényeinek segítségével lehetett kerámiázni, majd a kész alkotásokat kifesteni. Zárásként körbejártuk a kertet, és ezekből a növényekből vihetett mindenki magával, amennyit csak el tudott rakni.

***

Büki Evangélikus Egyházközség – Simon Réka írása

Teremtés hete a Büki Evangélikus Gyülekezetben – 2023

Bükön a teremtés hetének péntekén esti áhítaton a teremtésről és a vízről szóló igékkel, énekekkel és gondolatokkal hangolódtunk az idei program hangsúlyaira. Vasárnap aratási hálaadó és teremtésünnepi istentiszteleten köszöntöttük azokat a házaspárokat, akik jubilálnak, vagy valamilyen okból minden évet ajándékként élnek meg. A vasárnapi istentisztelet után a teremtéstörténetet felidézve imaösvényen gondolhatták át a résztvevők a világról és az életről alkotott véleményüket.

***

Celldömölki Evangélikus Egyházközség – Rác Dénes írása

Teremtés hete a Celldömölki Evangélikus Gyülekezetben – 2023

Kellemes időben indulhattunk el a gyülekezettel a zirci kirándulásra, ahol végig sétáltunk az arborétumban megcsodálva a 400 éves tölgy fát, és gyönyörködve a különböző fák, bokrok alkotta szép környezetben. Nagy élményt jelentett a természettudományi kiállítás, ahol mindenki megtalálta a számára kedves dolgokat. Nem is gondolunk bele, hogy milyen gyönyörű, változatos világban élhetünk, melyet most a kiállítás összesűrítve elénk tárt. A barokk könyvtár az érdekes könyvekkel és a gyönyörű bútorzatával megmutatta, hogy a tudományt is lehet szép környezetben művelni. Végül a zirci evangélikus gyülekezet istentiszteletén együtt adhattunk hálát a csodálatos világért Istennek.

***

Csővári Evangélikus Egyházközség – Czöndör István írása

Teremtés hete a Csővári Evangélikus Gyülekezetben – 2023

A Csővári Evangélikus Egyházközség immár hagyományosan a Teremtés heti istentiszteletét a szabadban, a templomon kívül ünnepelte meg. Idén a Teremtés heti tematikához is kapcsolódva a Barina-tó mellett gyűltünk össze több, mint ötvenen. A Az időjárás változékonysága miatt a tó mellett lévő üveges pajtában tartottuk az istentiszteletünket. Czöndör István lelkész Ám 5, 24 alapján prédikált: “Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővzű patak”. A tó mellett és az egykori hőforrás közelében még inkább életre keltek az ámoszi szavak és a természet közelségében teljesebben átélhettük a felelősségünket a teremtett világért. Az istentisztelet közös úrvacsorai közösséggel zárult valamint az októberben születetteket áldottuk meg. Az Ararár Munkacsooprt támogatásával közös agapéval folytatódott a vasárnapunk, melyen törekedtünk, hogy ne használjunk múanyag evőeszközöket és tányérakat. Az ebéd végén Zemenné dr. Kollár Tímea halbiológus tartott rövid előadást az édesvizi tavak élővilágának sokszínűségéről. 

***

Dombóvári Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola – Lehőcz Szabina írása

Teremtés hete a Dombóvári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában – 2023

A Dombóvári Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola első alkalommal rendezte meg az I. Evangélikus Családi napot/délutánt a Teremtés hetének keretében és jegyében.

A délután során a Bibliai teremtéstörténettel ismerkedhettek meg a résztvevők játékos kreatív foglalkozások keretében. Intézményünk célja az volt, hogy az iskola közösségeit – diákok, hozzátartozók, pedagógusok- össze hozza, családias hangulat megteremtésével közösséggé kovácsolja, az összetartozást erősítse. A célunk teljes mértékben megvalósult. A program keretében az intézmény biztosított főzési lehetőséget, sportolási lehetőséget (foci, kosárlabda, röplabda, boccia) vegyes csapatok (diákok-szülők-pedagógusok) részére, betekintési lehetőséget/óralátogatásokat az Alapfokú Művészeti Iskola tanóráira, táncházat néptánc keretében, melyet az iskola néptánc pedagógusa vezetett és kézműves foglalkozást.

A programokon való részvételt követően a csapatok/osztályok menetleveleiken pontokat gyűjtöttek, melyet a nap végén díjaztunk.

***

Dunakeszi Evangélikus Egyházközség – Bíró Anna és dr. Petriné Chikán Katalin írása

Teremtés hete a Dunakeszi és Gödi Evangélikus Gyülekezetekben – 2023

A dunakeszi és gödi evangélikus gyülekezet mindig is elkötelezett volt a teremtett világ megóvása iránt. Hétköznapi alkalmainkon, foglalkozásainkon alapvető az újrahasznosítás gyakorlata, ahogy az összejöveteleinken is keressük ennek a módjait.

A templomkertben az élővilág diverzitását madáritatókkal, -etetőkkel, illetve rovarhotellel segítjük. Az utóbbi kialakításában a gyerekek is részt vettek, és Dunakeszin és Alsógödön is jól látható helyre tettük, hogy misszióként a környékbeliek figyelmét is felhívja a beporzók fontosságára.

Dunakeszin bevált gyakorlatot követve, kis templomkertünket egy-egy szombat délelőtt közösen szépítjük, mely alkalmak egyben a gyerekek számára is alapélménnyé teszik, hogy együtt munkálkodni jó. Ezt az alsógödiek is követik ma már, és együtt igyekeznek segíteni az önkéntes szolgálat szervezését.

Az élővilág védelmével kapcsolatos (ha csak kis területen is) és a kevesebb hulladék termelésére irányuló törekvéseinket, apró ötleteinket egybefűzve és továbbiakat tervezve csatlakozunk most az evangélikus egyház „Műveld és őrizd!” című teremtésvédelmi programjához, amely lehetőséget nyújt mindezeket másokkal együtt ötletelve, egymást támogatva folytatni és bővíteni.

A meglévő gyakorlatra építettünk, amikor a zöld szombatok mintájára nevet adtunk a hálaadó őszi istentiszteletünknek, zöld vasárnap néven. 2023. szeptember 24-én, egy esős napon gyűlt össze egészen nagy létszámban a dunakeszi és az alsógödi gyülekezet is saját templomában, hogy együtt ünnepeljen. Éppen úgy esett, hogy gyülekezeti alkalmaink is azon a héten kezdődtek el az új tanévben, és éppen ezért a csillogó szülői tekintetekben a gyermekeikért való hálaadást lehetett látni, a gyermekek szemében pedig az fénylett, hogy mindent megeszünk az istentisztelet után, amit a kis oltárra tettünk. Az összes locsolókannánkat kiraktuk a templom bejárata elé, hogy jelezzük, szükség van a segítő kezekre, mert két nyár telt el úgy, hogy takarékoskodva a vezetékes vízzel alig locsoltunk, és sok növény, főleg a tujáink kiégtek. Aznap locsolni még nem kellett, mert bőséges égi áldásban volt részünk.

A zöld szombatokból tehát így nőtt ki egy új, máris hagyományt teremtő alkalom, a zöld vasárnap, amelyet az év során meg is szeretnénk ismételni akkor, amikor éppen családi istentisztelet van, hogy tanítsuk a mieinket arra, hogy érdemes okosan őrizni és művelni a közvetlen környezetünket.

Programunkban együttműködő volt a gödi leányegyház és a helyi diakóniai otthon fogyatékkal élő lakói, akik mind az istentiszteleten, mind a zöld szombatokon ott voltak. Az istentisztelet előtt pár nappal a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat dolgozóinak is otthont adott a kertünk és a templomunk, hogy itt tartsák meg csapatépítő kertipartijukat. A hely szellemisége kezdi vonzani azokat, akik körülöttünk élnek és dolgoznak. Nemcsak a diakóniai dolgozók, hanem a közeli virágbolt tulajdonosa és szomszédaink is észrevették, hogy ebbe a templomkertbe érdemes növényeket, kaspókat adományozni, mert aki erre elsétál, esetleg betér az alkalmaink alatt nyitva lévő kapun, az látja meglátja egy agglomerációs város közepén is a teremtett világ egy kicsi sarkát.

Mindezek miatt megérte a zöld szemléletet magunkévá tennünk, és bár sok feladat van még, az irány, melyet ezekben a hetekben tűztünk ki magunk elé, egyértelmű: takarékosan locsolni, önkéntes munkával kertészkedni, gyerekeket és fogyatékkal élőket tanítani mindenre, ami zöld, gyülekezeti tagok és a körülöttünk élők számára örömet szerezni kezünk munkájának eredményével.

***

Evangélikus Középiskolai Kollégium (Rózsák Tere) – Gubik Katalin írása

Teremtés hete a rózsák terei Evangélikus Középiskolai Kollégiumban – 2023

A víz tematikájára épülő Teremtés Heti rendezvényünket 2023. szeptember 27-én tartottuk meg, melynek keretében egy mécseses evezőtúrát terveztünk a Dunára abból az indíttatásból,hogy a napjuk jelentős részét négy fal között töltő diákokat kivigyük a szabad levegőre és a főváros eddig számukra rejtett észak-budai partvonalát is megismerjék.

A túrára 17 diák jelentkezett. Az indulás időpontját kora délutánra időzítettük, hogy még sötétetés előtt visszaérjünk. Csodálatos napsütést, kellemesen meleg időt fogtunk ki, aminek azért is örültünk nagyon, mert tavaly az állatkertben nagyon eláztunk, úgyhogy már ezt is értékeltük.

Pontosan indultunk, pontosan érkeztünk. A kedves fogadtatás után lepakoltunk, majd kezdetét vette a 45 perces elméleti oktatás az útvonalról, a vízi közlekedésről és az alapvető biztonsági szabályokról. Majd jött a gyakorlat: leemelni a nem éppen könnyű kenukat az állványokról és lejuttatni őket a vízpartra, de ment minden, mint a karikacsapás. Ezt követően gyorsan megalakítottuk az 5 csapatot a kormányosokkal az élen és belevetettük magunkat a kalandba.

A Római-partról indultunk északi irányba, sodrással szemben, ami egész jó kis testedzésnek bizonyult, de abszolút teljesíthető volt. Az erősebbik nemet csupán két fiú képviselte a csapatban. Ők annyira belejöttek ebbe, hogy még a “Húzzad, húzzad!” rigmust is elkezdték kántálni, amin jót nevettünk, aztán el is húztak szépen, mindenkit maguk mögött hagyva. Később a Szentendrei-sziget déli csúcsánál partra szálltunk,

Hogy a szúnyogoknak is legyen vacsorájuk és gyönyörködtünk egyet a kezdődő naplementében. A visszaút sokkal könnyebb volt, mert sodort bennünket a víz lefele, de azért még megálltunk egyszer, hogy a Duna közepén összekapaszkodjon mind az öt kenu. A mécseseket sajnos nem tudtuk rögzíteni a kenukhoz és tartani sem lehetett őket, mert mindenkinek eveznie kellett.

A profi lebonyolítást Horváth Péternek köszönhetjük, aki az egyesület vezetője. Az élményszerzés mellett nem titkolt szándéka volt a csapatépítés. Az Óbudai Sportegyesület (Indián-vízitúra) csapata 1997 óta foglalkozik gyermekek és középiskolások számára sport és kalandprogramok, illetve természetjáró vízitúrák szervezésével.Ez a mi esetünkben is gördülékenyen ment, szép és maradandó emléket szerezve ezzel diákjainknak.

A kollégiumban maradt tanulóknak Németh Ádám tanár úr állított össze online vetélkedőt, ami szintén a Teremtés Hetéhez kapcsolódott. A nyertesek egy tortát kaptak általuk választott ízben.

***

Gyulai Evangélikus Egyházközség – Pápai Attila írása

Teremtés hete a Gyulai Evangélikus Gyülekezetben – 2023

Gyülekezetünk elkötelezett a teremtésvédelem tudatos megélésében és a megvalósulás módjainak továbbadásában a különböző generációk számára, ezért tartjuk fontosnak, hogy minden évben tartozzon hozzá a programjainkhoz valamilyen oktatási jellegű alkalom. Ezt az idei tematikához alkalmazkodva Illés Olivér permakultúrás tervező Vízbiztonság a gazdaságban – kiskertben és nagyobb léptékben is című előadása biztosította számunkra szeptember 29-én pénteken délután 17-től 19 óráig. Az óvodás és kisiskolás korú gyermekekkel már előtte, négy órakor összegyűltünk kézműveskedni, metélőpetrezselyemmagot vetni és árvácskát ültetni a saját magunk által díszített cserepekbe. A teremtés hetének záró alkalma a vasárnapi hálaadó istentisztelet volt, ahol adományokat gyűjtöttünk az oltárra, amelyeket eljuttatunk a lakásotthonban élő rászoruló gyermekek részére.

***

Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola és Óvoda, Pápa – Böröczkyné Dózsa Lívia írása

Teremtés hete a pápai Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola és Óvodában – 2023

A Teremtés hetének programjait áhítattal kezdtük, amelyen a víz áldásait és átkait is kihangsúlyozta iskolalelkészünk, Pablényi Edina. Ezen a héten Istennek a teremtésben adott ajándékaira figyeltünk szinte minden tanórán, kiemelve felelősségünket, amelyet emberként, a teremtett világ rendjének megőrzésére kaptunk, külön kihangsúlyozva a vizek védelmét. Igyekeztünk minden osztályunknak a gyerekek érdeklődésének és életkori sajátosságaiknak megfelelő programokat biztosítani ehhez.

Elsőseink a víz témakörben alkottak polipokat, kiállítást készítettek plüssökből. Tengeri állatokat festettek vizes kifestőkönyvek segítségével. A víz témához kapcsolódva ismerték meg 2. osztályos tanulóink a „Mózes vizet fakaszt a sziklából” bibliai történetet. A gyerekek egyenként járták végig a láthatatlan színház állomásait, amíg várakoztak, festettek a témához kapcsolódóan. Az élményszerzést a 7. osztályosok segítették. Harmadik osztályunk az iskola tágabb környékét tisztította meg a szeméttől, és ellátogatott az állatmenhelyre. Negyedikeseink az iskola falain belül és kívül is bekapcsolódtak a programokba. Az osztályteremben élő akváriumot rendeztek be, amely mintájára újrahasznosított anyagokból készültek egyedi akváriumok. A Huszárokelőpusztán tartott kétnapos Erdei iskolában is fontos téma volt a víz.   

Felsőseinknek kerékpártúrát szerveztünk a Tapolcafői Forrás Tanösvényhez. Az Andorka Eszter Program keretében iskolánk hatodik osztálya a Vajda Márta Iskola hatodik és nyolcadik osztályával közösen kirándult a győri állatkertbe, és ismerkedett távoli vizek állatvilágával. Családi napot szerveztek Sopronnémetibe, ahol kenuzhattak a Keszeg-éren. Terepasztalon modelleztük hazánk természetes vizeit, tablót készítünk a víz körforgásáról. Hajókat készítettünk újrahasznosítással, amit aztán ki is próbálhattunk. Hetedik és nyolcadikos diákjaink fizika, kémia, földrajz órán a tengerek, óceánok sótartalmát modellezték, vizet tisztítottak, laboratóriumi eszközökkel vizsgálták a városunkat átszelő Bakony-ér vizét.

***

Katicabogár Evangélikus Óvoda, Mezőberény – Szűcs-Wagner Gabriella írása

Teremtés hete a mezőberényi Katicabogár Evangélikus Óvodában – 2023

Nagycsoportosaink évente egy hetet a gyülekezet parókiáján töltenek. Az idei Templom-Ovi tematikája a teremtés történet volt, erről szóltak az áhítatok is. Kirándulást szerveztünk a helyi ligetbe, kincskeresés volt a templom-kertben, festettünk plakátokat az éppen aktuális történetről. A projekt keretében szerveztünk kirándulást Szarvasra a Körösvölgyi Állatparkba. A csoport nagyon jól érezte magát, ismereteik gyarapodtak, szuper közösségépítő lehetőség volt számunkra.

***

Luther Márton Evangélikus Kollégium, Nyíregyháza – Gazdag Tibor írása

Teremtés hete a nyíregyházi Luther Márton Evangélikus Kollégimban – 2023

2023.09.25 és 26-án délután 16 órától Dr. Kiss Ferenc a Nyíregyházi Egyetem Környezettudományi Intézetének tanszékvezető tanára tartott számunkra két előadást. Az elsőn a fenntarthatóság a mindennapokban címmel, míg a második napon a Mesterséges intelligencia hatása életünkre címmel hallgathattunk egy-egy izgalmas előadást. 2023.09.27-én pedig Makai Bettina volt a vendégünk, aki a hulladékgazdálkodásról, szemléletformálásról tartott figyelemfelkeltő előadást.

Ezen kívül a zöld környezetünk szépítésére virágládákat, kaspókat és virágföldet vásároltunk, amit környezetvédelmi szakköröseink ültetnek, telepítenek az udvarra. 

***

Mendei Evangélikus Egyházközség – Molnár Lilla írása

Teremtés hete a Mendei Evangélikus Gyülekezetben – 2023

A mendei gyülekezetben ebben az évben hét konfirmandusnak örülhetünk, és reménységünk, hogy a gyülekezetben otthonra találnak. A gyülekezet udvarán némi munkálatba is belefogtunk és reménységünk, hogy az újonnan ültetett növények is gyökeret eresztenek nálunk. A teremtés hetében ez a kettő szimbolikus módon nagyon szépen találkozott. A hét zárásaként vasárnap hálaadó istentiszteletet ünnepeltünk, ami után a konfirmandusokkal elültettünk egy vérszilvafát, majd egy barackfát, a hittanos gyermekekkel pedig sövénynövényeket plántáltunk. Isten kegyelméből várjuk a növekedést – minden téren!

***

Nagyvelegi Evangélikus Egyházközség – Szemerei Gábor Benjamin írása

Teremtés hete a Nagyvelegi Evangélikus Gyülekezetben – 2023

Áradjon az igazság, mint a víz. Ha áradni fog, akkor jó helyre menjen, gondoltuk a gyülekezetben. A fő motivációt a pincénk beázása adta. Gyülekezeti termünk oldalán ugyanis nem voltmegfelelő a vízelvezetés, ezért ezt fel kellett újítanunk. Ehhez bontásból adományba kapott PVC csöveket hasznosítottunk újra és támogatásból vízgyűjtő tartályt vásároltunk, hogy hasznosítani tudjuk az esővizet és ezzel kímélni a teremtett világot. A megrendelt tartály sajnos időre nem érkezett meg, de a helyét előkészítettük. Az alkalmat egy ifjúsági csoportunk tagjai által főzött paprikás krumpli koronázta meg.

***

Nyíregyháza Emmaus Evangélikus Egyházközség Nyírszőlősi Fília – Bencéné Horváth Noémi írása

Teremtés hete a Nyírszőlősi Evangélikus Gyülekezetben – 2023

A környezetvédelem, öko tevékenységek manapság egyre divatosabbak. Háromféle kukában gyűjthetjük itt Nyírszőlősön is a hulladékot, külön szelektív üveggyűjtő van a központban, kupakgyűjtő a Posta mellett. Azt gondoltam, ha egy ilyen sorozatot meghirdetünk a kis 6500 fős városrészünkben, Nyírszőlön, megmozdulnak az emberek. Hiszen nem is lelki alkalomról van szó, ahol biztos csak imádkoznak a hívők (ahogy sokan gondolkodnak az egyházi programokról), hanem egy nagyon is hétköznapi dologról. Szándékosan nem gyülekezeti tagokat, hanem az egyháztól nagyon távol álló, látásból ismerősöket szólítottam meg a program megszervezéséhez, lebonyolításához. Tetszett is nekik a téma. Viszonylag gyorsan kialakult a program .

Akik ott voltunk ezeken az alkalmakon, amúgy is fontos a környezetvédelem. De még így is tudtunk egymásnak újat mutatni, ami nagyon jó érzés volt. Viszonylag kis csapat vett részt a héten. Összesen kb. 100 résztvevő volt, de ezt úgy számoltam, hogy valakik több nap is ott voltak. Nekem személy szerint megvilágosodás volt egy-egy beszélgetés, hogy mit lehetne nemcsak a környezetem védelme, hanem a saját és családom egészségének megőrzése védelmében megtenni. Olyan sokkolóak voltak ezek a felismerések, hogy már el is kezdtem a más alapanyagok használatát a konyhában, kozmetikában.

Nagyon örülök, hogy belevágtunk a Teremtés Hete megszervezésébe. A gyülekezethez nem tartozó segítők rácsodálkoztak a tempomban tartott alkalmak nyugodt légkörére, és voltak, akik már a vasárnapi (október 1.) Taizé áhítata is eljöttek. Missziói hét volt minden szempontból. Jövőre is megszervezzük.

***

Pécsi Evangélikus Egyházközség – Müllerné dr. Victor Andrea írása

Teremtés hete a Pécsi Evangélikus Gyülekezetben – 2023

A Pécsi Evangélikus Egyházközség gyülekezeti hétvégéjének fókuszában mindennapi kenyerünk volt. Pénteken színvonalas előadások (termőföld, búza, kenyérsütés, a pék), szombaton orfűi malomtúra, délután koncert, kicsiknek ugrálóvár és tésztagyúrás-sütés, végül izgalmas családi kenyér-kvíz következett. Vasárnap a terményáldó istentisztelet után terményvásár, az otthon sütött kenyerek versenye és közös ebéd zárta a programot.

***

Répcelak-Csánigi Evangélikus Egyházközség – Baranyay Bence írása

Teremtés hete a Répcelak-Csánigi Evangélikus Gyülekezetben – 2023

A Répcelak-Csánigi Evangélikus Egyházközségben az „Áradjon az igazság mint a víz!” tematikát a hétközi alkalmainkon dolgoztuk föl. Két délelőtt is fogadtuk a Százszorszép Óvoda egy-egy csoportját a gyülekezeti udvaron egy éneklős, teremtés heti foglalkozásra és a kertben lévő nagy gesztenyefa terméseinek összegyűjtésére, melyekből gesztenyefigurák készültek. A hét fő programja egy vezetett beszélgetés volt, melynek keretében Böröndi Judit evangélikus környezetmérnökkel beszélgettünk, szó esett globális kérdésekről, szorongásról és reménységről, az igazságról a klíma helyzet kapcsán és felelősségünkről is. Az élénk beszélgetés végén egészen gyakorlati tippeket is kaptunk az ökotudatos életre saját lehetőségeihez mérten. Az alkalom szeretetvendégséggel zárult. Gyülekezeti tagjaink elmondása szerint a beszélgetés valódi készülést jelentett a vasárnapi hálaadó istentiszteletre, mely során a teremtés hetének imádságát imádkozva, igehallgató és úrvacsorai közösségben, a feldíszített oltár előtt dicsértük Teremtő Urunkat.

***

Szarvas-Ótemplomi Evangélikus Egyházközség – Horváth Z. Olivér írása

Teremtés hete a Szarvas-Ótemplomi Evangélikus Gyülekezetben és a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvodában – 2023

Vasárnap hagyományosan a Teremtés Hét megnyitásaként Teremtés ünnepi családi istentiszteletet tartottunk az Ótemplomban, ahol gyermekek készültek és szolgálatukban bemutatták a gyülekezetnek a teremtés hetének idei témáját.
Ezt követően a Benka iskolában egész hetes programsorozatban vettek részt a gyermekek, hol kiselőadásokkal készültek a vízzel, vízi élőhelyek, állatok bemutatásával kapcsolatban. A teremtésheti felhívásunkra a hét közepén kékbe öltözött az iskola. A héten készült rajzokat kiállítottuk és vetélkedőn mérhették össze tudásukat az osztályok a vizeinkről, vízi állatokról, és a víz fontosságáról.
A nyertes osztályok alsóban és felsőben is a Körös-Maros Nemzeti Park látogatóközpontjába nyertek egy-egy kirándulást.

***

Szegedi Pitypang Evangélikus Óvoda – Lévai Tamásné írása

Teremtés hete a Szegedi Pitypang Evangélikus Óvodában – 2023

Óvodánkban a Felelős Gasztrohős* szervezésében töltöttük a termemtésvédelmi napot. A gyermekekkel először arról beszélgettünk, hogy milyen módon védhetjük a környezetünket. Nem szemetelünk, locsoljuk a virágokat, elzárjuk a csapot, lekapcsoljuk a lámpát… Szilvi, a foglalkozást vezető hölgy, felhívta a gyerekek figyelmét, hogy az étkezési és bevásárlási szokásainkkal is tudjuk védeni a Földünket. Képeket mutatott a gyerekeknek, ha Magyarországon termő gyümölcsöt, zöldséget láttak a képen, akkor tapsolniuk kellett, ha külföldön termő gyümölcs képét látták, akkor pedig repülő tartásba kellett tenni a kezüket. A gyerekek ügyesen tapsoltak amikor a szőlő, alma, vagy az eper képét látták, kicsit elbizonytalanodtak a banán láttán. Hiszen többeknek van a kertjükben banánfa. Megbeszéltük, hogy az európai klíma miatt a banán nem tud megérni, külföldről szállítják. Textil almafáról szedhettek a gyerekek gyümölcsöket, miközben az almáról szóló verset mondták el, és az „Alma alma piros alma odafenn a fán” című éneket énekelték el. Ezt követően megbeszélték, hogy mi-minden készülhet almából: Kompót, sütemény, lekvár, almalé, szárított almaszirom. Nagy élvezettel játszották el a gyerekek a piaci bevásárlást, majd a Dél-Amerikába utazást. Játék közben tudatosodott a gyerekekben, hogy mialatt repülővel, és kamionnal Magyarországra ér a banán, a kipufogó füst rengeteget szennyezi a környezetet.

Választási lehetőséget kínált fel ezután a gyerekeknek. Az egyik táska nylonból készült, és csörgös műanyagban , zacskóban voltak benne a zöldségek és a gyümölcsök csomagolva. A másik táska vászontáska volt, és vászonból készült kis táskában voltak benne a zöldségek, gyümölcsök. A gyerekeknek kellett eldönteni melyik bevásárló táska használata a jobb? A reklámszatyorból való kipakolás közben tudatosodott a gyerekekben, hogy a sok zörgős zacskó felesleges, csak a kukába lehet kidobni. A vászon táskába csomagolt holmiknál a csomagolást nem kell kidobni, sokszor és újból hasznosítható!

Miért alma és nem banán? Fóliás uborka vagy pucér? Nejlonszatyor vagy textilzsák? Májusban szőlő vagy eper? A gyermekekkel ezekhez hasonló kérdésekről beszélgettünk. Nagyon nyitottak, érdeklődőek voltak a gyermekek az egész foglalkozás alatt. A délelőtt lezárásaként pecséttel és textilfestékkel díszített, újra hasznosítható vászonzsákot készítettek a gyerekek, amelyet, ha magukkal visznek a boltba-piacra, pékáruz, vagy zöldséget-gyümölcsöt vásárolhatnak vele. Segítségével máris megspórolnak a Földnek néhány egyszer használatos nejlonzacskót.

Nagy öröm volt számunkra,hogy a hét folyamán több szülő, illetve gyermek is jelezte, hogy használták a textiltáskát a bevásárlások során. Néhány család pedig a gyümölcsnapra ezekben a textiltáskákban hozta be a gyümölcsöt az óvodai gyümölcsnapra. Az óvoda, illetve az előadás segítségével sikerült a felelős gondolkodást elindítani a gyermekekben illetve szüleikben, reméljük, hogy ez a gondolkodásmód egyre jobban meg fog jelenni gyermekeink hétköznapjaiban is!

* Civil szervezet, a Felelős Gasztrohős Alapítvány a fenntartható étkezés népszerűsítésével foglalkozik. Gasztrohős Palánták Ovisprogramjuk 2017-ben indult. Edison 100 Fenntarthatósági díjat 2022-ben nyerték el.

***

Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium – Szőke-Kilián Szilvia írása

Teremtés hete az orosházi Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban – 2023

2023. szeptember 20-án a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkban jártak intézményünk 5. és 9. évfolyamos tanulói és osztályfőnökeik. Mindezt ráadásul a Teremtés Hete kapcsán tehették meg, figyelmüket a teremtett világ megőrzésére, szeretetére fordítva. Az idei hét mottója ez volt: “Áradjon az igazság, mint a víz!” Ezzel a figyelmet egyrészt egyik legnagyobb kincsünkre, a vízre fordították, másrészt az emberi élet egyes szakaszaira: a keresztségre, a megtisztulásra. A Körös partján sétálva, a vízparti állat- és növényvilágot tanulmányozva mindez előkerült a kiránduláson.

***

Szivárvány Evangélikus-Keresztyén Óvoda, Nagytarcsa – Pecznyik Zsuzsa írása

Teremtés hete a nagytarcsai Szivárvány Evangélikus-Keresztyén Óvodában – 2023

A teremtés hetéhez kapcsolódóan kéthetes projektet valósítottunk meg óvodánkban. Meghívtuk az Utazó Planetáriumot, itt a gyerekek megismerkedhettek Isten hatalmas és csodálatos alkotásaival: a bolygókkal és csillagképekkel. A hét mottóját szem előtt tartva a helyi patakparton szülők bevonásával adtunk hálát a teremtett világért. A vizuális tevékenységek során közös alkotásokat hoztunk létre a vizek élővilágáról és a védett állatokról. Valamennyi program során felhívtuk a gyermekek figyelmét arra, hogy Istentől kapott feladatunk a teremtett világ védelme.

***

Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ (Johanneum) – Horváth-Gömböcz Eszter írása

Teremtés hete a Johanneum, Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központban – 2023

SZEDIK Öko EST-en a diakóniai lelkész vezetésével egy interaktív beszélgetésben és egy bűnvalló meditációban Krisztus keresztjére mutatva a klímaszorongás és az érdektelenség között húzódó, bűnvalló, Istenben bízó útra tekinthettek a munkatársak. A Workshop asztaloknál, a varrógép, vasaló és tűzhely mellett elkészültek a dolgozók által ismertetett házi mosószer, házi tisztítószer, méhviaszos kendők, mosható arctisztító korongok, sajtok, újrahasználható zsákok, újra szalvéták, melyekből kipróbálásra mintákat vihettek haza a résztvevők. A programmal egyidejűleg az intézmény egész területén megkezdődött a hulladék szelektív gyűjtése.

***

A beszámolók sorát frissítjük! Képes beszámolók az Ararát Facebook oldalán elérhetőek.