Teremtésvédelmi rajz- és fotókiállítás nyílt iskolások alkotásaiból

Pete Dóra – behance.net/porah

Találkozásom a Biblia élővilágával címmel szervezett iskolai rajz- és fotópályázatot az Ararát Munkacsoport a tavalyi évben. A 2019-20-as években futott OIKOSZ – Közös házban élünk / No Planet B! együttműködés keretében megvalósított teremtésvédelmi pályázatra több, mint 250 alkotó jelentkezett szerte az ország iskoláiból. Felekezeti és állami iskolákból egyaránt érkeztek lelkes, kifejező és megszólító pályamunkák. A találkozásokról valló gyerekek és ifjak alkotásai rajz, festmény, montázs, fotó és videó technikákkal készültek, és három korcsoportban kerültek elbírálásra: alsó-, felsőtagozat és gimnáziumi korosztály. A tíz tagú vegyes zsűri tagjai egyaránt vizsgálták a bibliai relevanciát, a témaválasztást, a művészeti és kifejező látásmódot, illetve az eszközhasználatot. A kiállítás a pályázat rendkívül gazdag és színes anyagából készült válogatás, főként a díjazott és kiemelkedő alkotások gyűjteménye.

A virtuális galériában is megtekinthető, pályázattal azonos című kiállítás témák szerint rendezi “szobákba” a műveket, így találkozhatunk vele, hogy a jelen kori alkotók miként látják a nagy bibliai, Ószövetségi utazásokat, hogyan képzelik el az Édenkerti sétákat, milyen Bibliai szimbólumokon vagy Példázatokon keresztül teremtenek kapcsolatot a biblia korának élőlényeivel, vagy éppen hogyan gondolnak a Katasztrófák korára.

A virtuális galériát és a kiállítást a Magyarországi Evangélikus Egyház Ararát Teremtésvédelmi Munkaága megbízásából Pete Dóra grafikus dizájner (porah) készítette. Az ünnepélyes megnyitó alkalomra 2021. augusztus 27-én a 30. Zöld Civil Országos Találkozó keretében került sor Keszthelyen, Farkas István (az OIKOSZ együttműködés egyik koordinátora – Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért) és Koltai Zsuzsa (a rajz- és fotópályázat koordinátora – Ararát Teremtésvédelmi Munkaág) köszöntőjével. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Campusán kiállított tablók a rendezvényt követően vándorkiállítás formájában kölcsönözhetőek lesznek.

Fotók: Pete Dóra, Szöveg: Koltai Zsuzsi

*Az OIKOSZ – Közös házban élünk / No Planet B! pályázati program 2019-2020 között valósult meg a Baptista Szeretetszolgálat és az Európai Unió társfinanszírozásával. Együttműködő partnerei a Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért (koordinátor), az Ararát Teremtésvédelmi Munkacsoport, a Csalán Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, a Károli Gáspár Református Egyetem Egyház és Társadalom Kutatóintézet Teremtésvédelmi Műhely (Ökogyülekezet) és a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület.