Tájékoztatás az Agrárminisztérium faültetési programjáról

Településfásítási programot hirdetett Nagy István agrárminiszter tízezer fő alatti lakosszámú települések részére.

A miniszter hangsúlyozta, hogy erős társadalmi igény van a zöldterületek bővítésének támogatására, amelyben a kormány és a szaktárca is partner. A fásítással, de akár már egyetlen fa elültetésével is hozzájárulhatnak a települések az egészségesebb, élhetőbb környezet megteremtéséhez és a klímaváltozás hatásainak enyhítéséhez. A fával borított területek növelése mellett az is fontos, hogy a fák elültetése és gondozása erősítse a helyi közösségeket.

A programba, amelynek célja elsősorban a közterületek, valamint az óvoda- és iskolaudvarok, oktatási és önkormányzati intézmények területének fásítása, június 15-től július 31-ig jelentkezhetnek az önkormányzatok, a településen működő állami, önkormányzati és egyházi intézmények, valamint a civil szervezetek.

A program főbb részletei:

Minden 10 ezer főnél kisebb magyarországi település részt vehet a programban. (A településre vonatkozó adatokat a KSH 2019. január 1-i adatai alapján összeállított listában lehet ellenőrizni.)

A programra egyházi intézmények és egyházi szervezetek is pályázhatnak.

Minimum 10 maximum 30 db fát lehet igényelni (egy településről csak egy szervezet igényelhet fát).

Regisztráció és igénylés 2020. június 15. 10 órától a készlet (12.000 fa) erejéig, de legkésőbb 2020. július 31-ig lehetséges.

A regisztráció és igénylés menete:

  • a település nevének megadása,
  • az igénylő szervezet adatainak megadása (megnevezése, adószáma, címe, hivatalos képviselő neve, kapcsolattartó elérhetőségei).
  • nyilatkozni kell arról, hogy az igénylő rendelkezik
    • a település önkormányzatának hozzájáruló nyilatkozatával,
    • az ültetési terület tulajdonosának 5 éves fenntartási nyilatkozatával.
  • választott fafajok és darabszámok megadása (összesen minimum 10, legfeljebb 30 darab fa)

Regisztráció elérhetősége: https://orszagfasitas.hu/belepes/

További információk: https://orszagfasitas.hu/telepulesfasitasi-program/igenylesi-utmutato/

*

A Településfásítási Program a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Cselekvési Terve alapján a VP-20.2-16 „A magyar nemzeti hálózat működését szolgáló technikai segítségnyújtás” projekt keretében valósul meg. A 12 ezer fát, valamint azok szállítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja. Az Agrárminisztérium által kezdeményezett program megvalósulását a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága támogatjaa projektirodát az Országos Erdészeti Egyesület működteti.

Élet-alapú gazdaság

Prostestáns világszervezetek közös nyilatkozatot fogalmaztak meg, amellyel a nemzetek kormányait, a bankokat, az ENSZ tagjait és a keresztény közösségeket szólítják fel cselekvésre.
„Egy élet-alapú gazdaságra van szükségünk. Olyan rendszerre, ahol a teremtett világ és az emberek nem eladóak; és egy olyan teológiai rendszerre, ahol a megváltás nem áru – nyilatkozta dr. Martin Junge, az LWF főtitkára. – Azért emeljük fel a hangunkat most, hogy létrejöjjön egy olyan gazdasági rendszer, ami az embereket és a bolygót veszi előre, nem pedig a profitot, és ami megvédi az emberi jogokat és mindenki megélhetését.”

Forrás: a lutheranworld.org közleményét magyar nyelven a szemlelek.net adta közre

A koronavírus-járvány prófétai pillanat

A COVID-19 világjárvány még sürgetőbbé tette az “Élet Gazdaságának” létrehozását. Ebben a prófétai pillanatban világszerte emberek millióit képviselő keresztény szervezetek cselekvésre szólítanak fel.

A Lutheránus Világszövetség (LWF), az Egyházak Világtanácsa, a Református Egyházak Világközössége és a Világmisszió Tanácsa közös nyilatkozatban szólítja fel a világ kormányait az egészségügy és a szociális védelem támogatására. Emellett felhívják a figyelmet az adósság-eltörlések szükségességére és arra, hogy olyan progresszív vagyonadókat kell bevezetni országos és globális szinteken, amelyek pénzügyi alapot teremtenek a járványra adott létfontosságú válaszoknak.

– Egy élet-alapú gazdaságra van szükségünk. Olyan rendszerre, ahol a teremtett világ és az emberek nem eladóak; és egy olyan teológiai rendszerre, ahol a megváltás nem áru – nyilatkozta dr. Martin Junge, az LWF főtitkára. – Azért emeljük fel a hangunkat most, hogy létrejöjjön egy olyan gazdasági rendszer, ami az embereket és a bolygót veszi előre, nem pedig a profitot, és ami megvédi az emberi jogokat és mindenki megélhetését.

– Az egészségügyi válság annak a mélyebb gazdasági krízisnek a tünete, amiből származik – írja a kiáltvány. – Mindemellett a nemzetállamok erőtlen és korrupt kormányzatai csak súlyosbították azt, hogy a döntéshozók képtelenek támogatni a járvány által leginkább sújtottakat.

A közös üzenet szerint a környezeti válság szoros kapcsolatban áll a koronavírussal. – Egyetlen ország sem különálló sziget. A jelenlegi döntési helyzetünk és a klímakatasztrófa összefogást, együttműködést, innovációt, és globális átalakulást követel.

A négy szervezet közösen a következőkre szólít fel:

  • Igazságos adótörvények bevezetése, ideértve progresszív vagyonadók, pénzügyi tranzakció-adók és szénadók globális és nemzeti létrehozása; a tőkenyereség- és örökösödési-adók újbóli bevezetése; törvények szabályzás az adócsalás és adóelkerülés visszaszorítására; jóvátételek fizetése a rabszolgaságért és további társadalmi és környezeti adósságokért, például hitel-elengedéseken keresztül.
  • A kormányoknak vissza kell szerezniük és meg kell őrizniük a közjavakat és a környezeti közös tulajdonokat a privatizáció és áruba bocsátás neoliberális folyamataitól; be kell vezetniük a garantált minimumjövedelmet; valamint úgy a koronavírus utáni, mint a hosszabb távú terveik során privilegizálni kell az olyan, az élet megőrzésére irányuló területeket, mint az egészségügy, oktatás, víz- és köztisztaság, agroökológia és a megújuló energiák.
  • Az Egyesült Nemzetek Szervezete állítsa fel az ENSZ Gazdasági, Szociális és Környezeti Biztonsági Tanácsát (a 2009-es Stiglitz-bizottságnak a Világgazdasági Együttműködés Tanács létrehozására vonatkozó javaslatai alapján), hogy ez vezesse az egymással összefüggő gazdasági, szociális és környezeti válságok elleni küzdelmet, amelyek koordinált cselekvést kívánnak.

Ezen túl a szervezetek felszólítják világszerte a keresztény közösségeket arra, hogy a saját környezetükben legyenek az élet gazdaságának példái, és fogjanak össze más mozgalmakkal azért, hogy megsokszorozzák hangjukat, amellyel a jelenlegi gazdasági és politikai rendszerek változását követelik.

A nyilatkozat teljes szövege a Lutheránus Világszövetség honlapján elérhető angol nyelven.

Credo Rádió Interjú

A Credo Evangélikus Rádió – Egészség és életmód magazinjának 2020. május 28-i adásában Pusztai Krisztina főszerkesztő és Koltai Zsuzsa teremtésvédelmi koordinátor beszélgetnek környezettudatosságról, teremtésvédelemről és arról, hogy mit tehet az ember személyesen, közösségben vagy társadalmi szinten.

Az interjú teljes terjedelemben itt meghallgatható:

Mixcloud_Arterm-CredoRadio-Interju_KoltaiZsuzsi