Húsvétváró

Ötletek a húsvét fenntartható ünnepléséhez otthonra

Idén már a második év, hogy a húsvétot nem templomainkban hangos, vidám hálaadó énekléssel a gyülekezeteink közösségben élhetjük át, hanem közösségeinktől távol maradva, otthonunkban ünneplünk: egyedül, kettecskén, családdal. Akárhogyan is alakult életünk ez idő alatt, már mindannyian megpróbáltattunk: szeretetben, béketűrésben, önfegyelemben, kitartásban vagy éppen azokban a tulajdonságokban, amikről korábban nem is tudtuk, hogy bírunk vele.

Az idei húsvét a megpróbáltatások, a kétségek, a szeretteinkért aggódás, a fájdalmas veszteségek közepette is a feltámadás ünnepe. Ünnepeljük hát – lehetőségeink közepette – méltón.

Az alábbiakban tavalyi ötletgyűjteményünket adjuk közre ismét, mely reméljük, hogy a jelenlegi járványhelyzetben is segítség lehet a „közös ünneplés” új és felelősségteljes formáinak keresésében és az ünnep méltó megélésében. 

Áldott ünnepet kívánunk!

*

Ararát Húsvétváró – pdf

Ararát Húsvétváró lapozható füzet